Hortenzia, Gergő
3 °C
7 °C

Letartóztatták az Erdogan ellen küldött kommandósokat

2016.08.01. 14:39

A sikertelen török katonai puccs óta egymást érik a letartóztatások, ma 11 katonát vettek őrizetbe, írja az Euronews. Őket vádolják azzal, hogy megtámadták Erdogan szállodáját a sikertelen hatalomátvételi kísérlet éjjelén.  Akkor a helyi média tudósított róla, hogy mintegy 25 katona helikopterekről leereszkedve hajtott végre fegyveres rajtaütést azon a marmarisi szállodán, ahol az elnök nyaralását töltötte, ám a támadás idejére már távozott onnan.

Azóta 1700 katonát tartóztattak le az eseményekkel kapcsolatban. Erdogan a védelmi miniszter alá rendelte a hadsereg irányítását, valamint megszüntette a katonai akadémiákat is, és szükségállapotot hirdetett, így a parlament kizárásával is át tudja vinni akaratát a  törvényhozáson.

Emberi jogi megfigyelők szerint az intézkedések egyetlen célja, hogy megerősítsék és kiterjesszék az elnök hatalmát. Az EU szerint a kialakult helyzet miatt nem biztos, hogy Törökország idén megkapja a kívánt vízummentességet, az ország külügyminisztere szerint ennek komoly következményi lehetnek, Törökország kihátrálhat az elfogadott EU-s menekültpolitikai megállapodások mögül.