Erzsébet
0 °C
7 °C

A terroristák elüldözték Brüsszelből a turistákat

2016.08.02. 19:44

Jelentősen, mintegy 40 százalékkal csökkent a belga főváros idegenforgalma négy hónappal a két helyszínen elkövetett brüsszeli merényleteket követően - írta a brüsszeli idegenforgalmi hivatal adataira hivatkozva a La Libre Belgique.

Az előző évek azonos időszakához képest nagymértékben marad el a külföldről érkező turisták körében a máskor nagy érdeklődésre számot tartó múzeumok látogatottsága. A bevételkiesést a hazai turizmus enyhíti valamelyest.

Főképpen a legtöbbet vásárló amerikai és japán turisták hiányát érzi meg a város. Ugyanakkor a kínai és az indiai látogatók számában kevésbé érzékelhető a félelem.

Az idegenforgalmi hivatal 1,5 millió eurós (mintegy 460 millió forint) internetes kampányt indított, amelynek célja, hogy valós képet mutasson a városról a közösségi oldalakon és a turizmussal foglalkozó portálokon.