Vilhelmina
11 °C
16 °C

Keresztény hitre akarták téríteni a táborba zárt menekülteket

2016.08.02. 18:41

Egy keresztény segélyszervezet dolgozói meg akartak téríteni olyan muszlim menekülteket, akik egy görögországi zárt táborban raboskodtak, írja a Guardian. A lap legalább két esetről tud, amikor térítő leveleket adtak át a Leszbosz szigeten működő Moria tábor lakóinak.

A keresztény hittérítők a következő arab nyelvre fordított szöveget akarták aláíratni a  rabokkal: "Tudom, hogy bűnös vagyok, kérem Jézust, hogy bocsásson meg bűneimért, és ajándékozzon meg az örök élettel. Szeretni és szolgálni szeretném őt."

A megkérdezett menekültek szerint a segélyszervezet munkásai rámenősen próbálták őket megtéríteni. A lap úgy tudja, a táborban dolgozó Euro Relief nevű segélyszervezet két tagjáról bizonyosodott be, hogy térítettek.

A történteknek az ad súlyt, hogy a Euro Relief az egyetlen segélyszervezet, amely a táborban dolgozik. Az összes többi ugyanis kivonult, amikor szembesültek az EU-Törökország megállapodás következményeivel. A márciustól élő megállapodás szerint ugyanis a sziget menekülttáborát zárt létesítménnyé alakították, ahol szögesdrótok mögött, börtönkörülmények közt tartják azokat a tízezreket, akik a háború elől menekültek el. A menekültek legtöbbje szír vagy afgán.

A segélyszervezet vezetője a Guardiannak azt nyilatkozta, hogy tilos a segélyszervezet dolgozóinak bármilyen nyomtatványt osztaniuk, és ha valaki ezt megszegi, akkor lépéseket tesznek.

A moriai menekülttábor körülményei meglehetősen mostohák. Gyakran nincs áram, víz, az ügyintézés lassú, miközben rengeteg nő, gyerek, család él a barakkokban. A fogvatartottak információhiányról panaszkodnak, elveszettnek érzik magukat, és a feszült helyzetben egyre több az agresszió.