Jusztina
12 °C
23 °C

Juncker szerint komoly hiba lenne a törökök előtt becsukni az EU kapuját

2016.08.04. 19:18

Visszautasította Jean-Claude Juncker Ausztria felszólítását, hogy az Unió fejezze be a tárgyalást Törökországgal az EU-csatlakozásról. Az Európai Bizottság elnöke szerint ez végzetes hiba lenne, tudósít az AFP

Christian Kern osztrák kancellár csütörtökön a Die Pressének azt mondta, szembe kell nézni azzal, hogy a tárgyalások jelenleg nem többek, mint fikció, majd az ORF kérdésére bejelentette, hogy vitát kezdeményez a témában a szeptember 16-i csúcson. Az osztrák védelmi miniszter közben diktatúrának nevezte Törökországot, amelynek így nincs helye az EU-ban, és "eljött az idő, hogy az egyeztetéseket felfüggesszük, vagy befejezzük".

A csatlakozási tárgyalásoknak Erdogan adott egy nagy pofont azzal, hogy a július közepi puccskísérlet után meglebegtette a halálbüntetés visszaállítását, de a mindent elsöprő, tízezreket kirúgó és letartóztató tisztogatás sem tett túl jót az egyeztetéseknek.

Juncker most mégis azt mondta a német ARD-nek, hogy "súlyos külpolitikai hiba" azt sugallni, hogy az EU nem áll készen Törökország befogadására.

"Nem hiszem, hogy segít, ha egyoldalúan berekszetjük a tárgyalásokat", fogalmazott, hozzátéve, hogy ilyen döntést csak egyhangúlag, minden ország egyetértésével lehet meghozni, amire most nem lát esélyt. 

Juncker azt is mondta ugyanakkor, hogy Törökországnak még van mit dolgoznia, hogy megfeleljen a tagsági követelményeknek, és ebben az állapotában nem lehet EU-tag, főleg akkor nem, ha visszaállítják a halálbüntetést. "Az a tárgyalások azonnali beszüntetéséhez vezetne", mondta.

A tárgyalásoknak külön hangsúlyt ad a törökök és az EU közti menekültügyi megállapodás. Törökország vállalta, hogy bizonyos összegű segély fejében megállítja a Görögországba - ezáltal az EU-ba igyekvő migránsok tízezreit. Ha a viszony feszültté válik a két fél között, a törökök fenyegethetnek a visszalépéssel, mint ahogy erre már utaltak is.

A törökök már 1963-ban bejelentkeztek az EU-ba, majd 1987-ben hivatalosan is benyújtották a kérülmüket. Az egyeztetések 2005-ben kezdődtek.