Gellért, Mercédesz
11 °C
14 °C

Hátbaszúrás után megy orosz barátjához Erdogan

000 Par8330064
2016.08.08. 20:43
Egy végtelenített szappanopera sem tudná a szenvedélyes kapcsolatok akkora ívét bejárni, amekkorát alig egy év alatt sikerült Ankarának Moszkvával. A NATO-tag Törökország novemberben még lelövette az oroszok Szíriában szolgálatot teljesítő vadászbombázóját, augusztus 9-én pedig a török elnök Szentpétervárra látogat "barátjához, Vlagyimirhoz". Recep Tayyip Erdogan szerint minden adott ahhoz, hogy új fejezetet nyisson az orosz elnökkel a két ország kapcsolatában.

Elég csak néhány eseményt felidézni a páratlanul cikkcakkos török-orosz pálya érzékeltetéséhez:

  • 2014. december 1. Vlagyimir Putyin stratégiai partnernek nevezi Törökországot, és miután a Déli-Áramlat terve az EU ellenállása miatt dugába dől, Isztambulban járva közli: Anatólián keresztül fog futni az Ukrajnát elkerülő, Oroszországot Európával összekötő gázvezeték.
  • 2015. november 24: Törökország lelövi a Szíriában szeptember 30. óta szolgálatot teljesítő orosz légierő egyik vadászbombázóját.
  •  Putyin még aznap hátbaszúrásnak nevezi a történteket – Törökország ugyanennyire árulásnak tartja az oroszok beavatkozását Bassar Aszad szíriai elnök oldalán, hiszen Ankara már nélküle képzeli el Szíria jövőjét – és ezután a felek kölcsönösen azzal vádolják egymást, hogy hasznot húznak az Iszlám Állam szíriai olajából, amit saját zsebre feketén értékesítenek a világpiacon.
  • 2015 november-december: Oroszország szankciókat hirdet Törökország ellen, bojkottja a török turisztikai bevételekre is hatással van. Megszüntetik a törökök vízummentességét is. A Gazprom leállítja a Török Áramlat előkészítő munkálatait.
  • Ankara közli, hogy sosem kérnek bocsánatot az orosz gép lelövéséért és hasonló helyzetben ismét így cselekednének.
  • 2016. június 27. Erdogan levélben bocsánatot kér és kompenzációt ígér a megölt orosz pilóták családjainak.
  • 2016. augusztus 2. Erdogan csak per barátom, Vlagyimirnak szólítja Putyint akivel kedden már személyesen is találkozik Szentpéterváron, hogy „új fejezetet nyissanak” a két ország kapcsolatában.

Voltak már repedések

A gép lelövése persze nem a felhőtlen barátságba rondított bele, Törökország már régóta neheztelt Moszkvára, amiért az – figyelmen kívül hagyva Ankara érdekeit – a szíriai elnököt támogatta. Először csak fegyverszállítással, és diplomáciai vonalon, az ENSZ BT állandó tagjaként, 2015. szeptember 30-ától pedig közvetlenül, az orosz légierő bevetésével, amire a Szovjetunió felbomlása óta nem volt példa.

A kapcsolatot mérgezte az is, hogy az oroszok számára fontos kaukázusi partner Örményország felé gesztust gyakorolva Putyin Jerevánba utazott, az Oszmán Birodalomban az I. világháború alatt örmények ellen végrehajtott népirtás miatti megemlékezésekre. (Oroszország 1995 óta hivatalosan is népirtásként ismeri el az egymilliónál is több áldozatot követelő akciókat. Magyarország nem ismeri el annak, ellentétben az EU többségével.)

Ráadásul Putyin a jereváni út miatt lemondta a részvételét a törökök Gallipoliban tartott első világháborús megemlékezésein. Törökország ezen annyira megsértődött, hogy Erdogan el sem ment május 9-én Moszkvába a II. világháború 70. évfordulója alkalmából tartott katonai parádéra – amire más okból a nyugat sem ment el, csak nagykövetekkel képviseltették magukat a tribünön.

Ekkor azonban úgy tűnt, a gazdasági érdekek, az illiberális állam vezetőinek személyes egymásra találása felülírja majd az ellentéteket. Így tűnt ez még 2015 októberében is, amikor a török kormány többször bekérette az ankarai orosz nagykövetet, tiltakozva az orosz katonai gépek légtérsértése ellen a szíriai-török határvidéken.

Igaz, a török-orosz barátság kifejezés ekkoriban már csak akkor hagyta el Erdogan száját, amikor arra figyelmeztetett, hogy kár lenne ezt a barátságot Moszkvának elveszítenie.

De a gép lelövésére talán még így sem került volna sor, ha a szíriai politikája miatt Washingtonnal is összekülönbözve – a Fehér Ház fontos szerepet szánna a kurdoknak az Aszad utáni rendezésben, ami a török kormány szerint erősítheti a törökországi kurdok szeparatista törekvéseit – Törökország nem érzi úgy, hogy vitái ellenére kezd egymásra találni Oroszország és az Egyesült Államok Szíria ügyében. A közeledéshez a párizsi terrormerénylet vezetett, amely miatt mindennél fontosabb lett a terroristák visszaszorítása Szíriában, akár az orosz forgatókönyv nyugati figyelembevételével is, nem kizárva ezzel Aszad hatalomban tartását és későbbi rendezett visszavonulását.

Törökországnak ez elfogadhatatlan lett volna, ezért szánta el magát az amerikaiakat is figyelmeztető lépésre Oroszországgal szemben, és lőtte le a Szu-24-es vadászbombázót.

Senkinek sem éri meg

Az ezután elkerülhetetlen válaszlépések, gazdasági szankciók kölcsönösen kárt okoztak a két országnak, de nyilvánvaló volt, hogy Moszkvának valahogyan reagálnia kell gépének elvesztésére.

Igaz, Putyin mindvégig hangsúlyozta a megegyezés lehetőségét: ha a török kormány bocsánatot kér – nem feltétlenül Erdogan, de legalább a kormányfő vagy a külügyminiszter –, kompenzációt fizet az elhunyt katona családjának és felelősségre vonja az elkövetőket. Ez a bevezetett szankciók, árubojkott és az orosz turistacégek török útkínálatának levétele ellenére komoly jelzés volt arra, hogy van visszaút az orosz-török partnerséghez.

Elvégre a 80 milliós Törökország fontos, növekvő gázfelvevő piaca Oroszországnak, a tervezett akkuyui orosz atomerőmű  megépítése is hosszútávon biztosítana helyet az orosz atomenergiának a török piacon, ezeket elveszíteni különösen hátrányos lenne akkor, amikor a csökkenő kőolaj- és földgázárak egyébként is zsugorítják az orosz bevételeket. 

A kölcsönösen veszteséges szankciókkal – ezek persze az orosz gázkivitelt nem érintették, de a terjeszkedési terveket mindenképp – egyelőre úgy tűnik, Törökország veszített többet, az évi négymillió orosz turista elmaradása akár 10 milliárd dolláros veszteséget is hozhat Törökországnak egy évben.

Brexit miatt Moszkva felé

De a bocsánatkérő levél megírásához Erdogannak több kellett, mint a gazdasági veszteségek. Elvégre Erdogan nem volt teljesen elszigetelve, a rajta keresztül haladó menekültáradat jó alkupozíciót biztosított neki az EU-val szemben, a hová lényegében már bő 50 éve szeretne bejutni – Törökország az EU jogelődjének már 1963 óta társult tagja. A menekültáradat feltartására kialkudott hárommilliárd euró és a vízummentesség belátható időn belül való biztosításának, valamint a lényegében egy helyben toporgó csatlakozási tárgyalások felgyorsításának brüsszeli ígérete alapján úgy érezhette Ankara, hogy nincs elszigetelve.

A brexit azonban távolabbra tolta ki a csatlakozási tárgyalások érdemi elkezdését is, nem hogy a befejezését. Nem csak azért, mert az EU-ban a brit kilépés levezénylése jó ideig háttérbe szorítja majd a törökök amúgy is bonyolult felvételét, hanem azért is, mert London nélkül Ankarának kevesebb esélye lesz a csatlakozásra.

A brüsszeli kapu bezáródása viszont már túl szűk teret hagyott Erdogannak. Egyszerre Washingtonnal, Brüsszellel és Moszkvával összeveszni nem lehet, még akkor sem, ha mindannyian másképp fontosak Ankara számára.

A brexitről szóló népszavazás után néhány nappal Ankara felújította a hat éve hibernált izraeli kapcsolatait, majd Erdogan megírta a diplomáciatörténetben meglehetősen ritka bocsánatkérő levelet Moszkvának.

Puccsal erősödik a barátság

Ezt különösen jó ütemérzékkel tette: alig több mint két héttel később katonai puccs kezdődött Törökországban, ami jelezte, hogy Erdogannak az elmúlt 12 évben sem sikerült a maga képére formálnia a háttérbeszorítását, a világi, atatürki állam alapelveinek felülírását nehezen elviselő hadsereget, amelyben nagy hagyományai vannak a hatalom átvételének.

A puccsból azonban szokatlan pancserpuccs lett, a vezérkari főnököt ugyan elfogták a puccsisták, de a nyaralásán lévő Erdogant nem, aki a médiát is ügyesen használta, ellentétben az összeesküvőkkel. A török elnök gépét ettől függetlenül lehet, hogy csak a véletlen mentette meg a megsemmisítéstől, de az mindenesetre látszott, hogy sem a puccs ellen Erdogan felszólítására utcára vonuló török társadalom, sem az Erdogan által mégiscsak megrostált hadsereg nem olyan, mint bő harminc éve volt, a legutóbbi sikeres katonai hatalomátvételkor.

Ám lehet, hogy a puccs elbukásához jól jött Erdogan oroszokkal való friss békülése: az orosz sajtóban iráni forrásokra hivatkozva arról jelentek meg hírek, hogy Erdogan Moszkvától kapott fülest az ellene készülő puccsra. Lehet, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy idejében elhagyta a szállodát, amit a puccsisták negyed órával később felrobbantottak.

Ráadásul az elmúlt 12 hónapban az országot több robbantásos merénylet érte – ezeket az Iszlám Állam vállalta magára, bár a török vezetés a szeparatista Kurd Munkapárt szerepét sem zárta ki – amelyek visszaszorításában is számít Moszkvára a török vezetés.

A puccs utáni orosz-török közeledést az is könnyítette, hogy Ankara szerint a puccsot Erdogan egykori támogatója, az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen szervezte meg, tehát az egész mögött végső soron Washington áll.

Az iráni kerülővel, hivatalosan értelemszerűen nem megerősített hír – amely szerint az oroszok fogták és továbbították Erdogannak az üzenetet, hogy a puccsisták helikopterekkel mennek a szállodája felé – mindenképp jó alapot ad Putyin és a török elnök keddi találkozójának.

Ehhez persze az is kellett, hogy a puccs után Erdogan az utolsó orosz feltételt is teljesítette: őrizetbe vették a Szu-24 lelövőit, akik természetesen a puccsban is benne voltak.  „Nem lesz hiány témákban” – ahogyan azt az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov mondta. Erdogan konkrétabban fogalmazott a tárgyalásokat illetően: reményei szerint a gazdasági kérdésekről fog tárgyalni, hogy a kapcsolatokat a korábbi szintre hozzák vissza, de számára nincs semmilyen téma, amit ne volna kész érinteni, hogy a gép lelövése utáni helyzetet végleg rendezzék.

Az már bizonyos, hogy a Török Áramlat gázvezeték megépítése ismét aktuális lesz. Erről hétfőn Moszkvában tárgyalt az orosz és a török energetikai miniszter is.

Az EU elítél és üdvözöl

Persze ahhoz képest, hogy Putyin korábban azt mondta, a a török vezetés még meg fogja bánni az orosz gép lelövését, váratlan, hogy a Kreml milyen gyorsan visszaállt Erdogan mellé. Ez azonban nem elképzelhetetlen, ha feltételezzük, hogy a Nyugattól Putyinhoz hasonlóan távolságtartó Erdogan után a hadsereg az EU-val konstruktívabb vezetést adott volna.

Hogy ez így lett volna, elképzelhető, bár kérdéses, elvégre az EU vezetői is hamar elítélték a katonai puccsot. Igaz, az EU ezután Erdogan fellépését is elítélte, amikor a török elnök a puccsra hivatkozva tisztogatásokat hajtott végre az őt nem támogatók körében a hadseregtől az oktatási szférán át a sajtóig.

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker ezután nyilatkozta azt, hogy Törökország még alkalmatlan a tagságra, de azért az EU ajtaját sem kell bezárni előtte. Az EU álláspontjának körvonalazását megnehezíti az is, hogy a török-orosz kapcsolatok javulását Berlin is üdvözölte. Üdvözölte tehát két EU-szkeptikus erő közeledését, az energetikai területen az orosz pozíciók erősödését egy elvileg EU-tagságra pályázó, stratégiailag fontos NATO-tagországban, amelynek ráadásul jelentős kisebbsége is él az EU-ban, főként Németországban.

(Borítókép:  Recep Tayyip Erdogan üdvözli Vlagyimír Putyint a G20-as találkozón a törökországi Antalayában, 2015. november 15-én. Fotó: AFP/SAUL LOEB)