Cecília
4 °C
12 °C

A Híd felfüggesztette a felvidéki maffia nagyasszonyának párttagságát

2016.08.12. 13:36

Csörgő Juditot bűnszervezet létrehozásával és támogatásával, valamint hamis árumegjelöléssel és adóelkerüléssel vádolja a szlovákiai Legfelsőbb Bíróság. Bár a nyomozati iratok szerint részt vett egy illegális, dióspatonyi cigarettagyár üzemeltetésében 10 éve, nem helyezték előzetes letartóztatásba. De a kormánykoalíció tagja, a magyar-szlovák MOST-Híd felfüggesztette a nő párttagságát, írja a Parameter.sk.

Csörgő volt a párt bősi alapszervezetének elnöke, és éppen a bírósági ügyeire hivatkozva függesztették fel. A Híd szóvivője, Nagy András pénteken közölte a lappal, hogy a vádakat nem kommentálják, azt állítják nekik nem volt tudomásuk ezekről a bűncselekményekről. A párt további lépéseket nem tesz Csörgő ellen a bírósági eljárás végéig.

A nő korábbi élettársai a csallóközi maffiaként ismert bűnszervezet tagjai voltak. Először a valószínűleg ma már nem élő dunaszerdahelyi gengsztervezér, Sátor Lajos élettársa volt, később a most éppen szökésben lévő gyilkossal, Nagy Zsolttal (Csonti) élt együtt. Csörgő korábban több sátorhoz köthető vállalkozásban is benne volt.