Tekla
9 °C
16 °C

Putyin a Krímből küldött ultimátumot a bénult Nyugatnak

GettyImages-479224499
2016.08.12. 15:37
Újabb erőket vitt a Krímbe Oroszország, azzal vádolva Ukrajnát, hogy terrorakciókkal akarja destabilizálni a helyzetet az elcsatolt félszigeten. Az FSZB azt állítja, a diverzánsokat is elfogta. Úgy tűnik, Putyin kedvező pillanatot érez arra, hogy a problémáival elfoglalt EU, az elnökválasztással elfoglalt Egyesült Államok most kész kiegyezni Oroszországgal.

A legmagasabb készültségbe helyezték az ukrán hadsereget csütörtökön, miután Oroszország újabb erőket dobott át az Ukrajnától elfoglalt Krím félszigetre. Moszkva szerint Kijev diverzánsok által végrehajtott terrorakciókkal akarta destabilizálni a helyzetet, de ezt az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) megakadályozta.

Az FSZB pénteken nyilvánosságra is hozott egy felvételt, amelyen az elfogott diverzánsnak mondott Jevgenyij Panov vallomást tesz a feladatairól.

Kijev visszautasítja, hogy bármiféle partizán akciót tervezett volna a Krímben. Panov mellett az FSZB elfogott egy 41 éves, lvivi születésű, a krími Jevpatorijában élő építési kisvállalkozót. Az ő ügyében az ukrán rendőrség emberrablás miatt indított nyomozást, bűncselekménynek tekintve, hogy az FSZB elfogta a férfit, akinek Kijev szerint semmi köze az ukrán titkosszolgálatokhoz.

Andrej Zahtyejről annyit tudni, hogy valóban Jevpatorijában élt, egy ideje nem talált munkát ezért, orosz munkakereső oldalakon hirdette lakásfelújítási szolgáltatásait, elsősorban Moszkva környékére. Tavaly nősült egy kisgyermeke van.

Jön a krími háború?

Az diverzánsok elfogása és a katonai erősítés mellett az is aggasztó, hogy Vlagyimir Putyin a történtekre hivatkozva lemondta a jövő hétre tervezett "normandiai négyek" találkozóját, amelyet a G20 kínai csúcstalálkozójára időzítettek volna. Ez ukrán kezdeményezés volt, mellesleg úgy, hogy Ukrajna nem is tagja a G20-nak. Az újabb találkozó Kijevnek jelentett volna diplomáciai sikert, amihez Moszkva nem akart asszisztálni. Putyin szerint a találkozónak nincs értelme.

Mindezek együtt komoly katonai lépések megtételére, akár fegyveres összacsapásokra is utalhatnának, egyelőre azonban úgy tűnik, nem erről van szó.

A háború sem Oroszországnak, sem Ukrajnának nem érdeke.

„Kisebb incidensek lehetnek, de nagy összecsapás biztosan nem. Putyinnak nem ez a célja, hanem az, hogy mielőbb megegyezést csikarjon ki a Nyugattól, fenyegetve, zsarolva őt egy ukrajnai betörés rémével” – nyilatkozta Vagyim Karaszjov. Az ukrajnai politológus szerint Putyin időzítése érthető: az EU saját ügyeivel, a menekültkérdéssel a brexittel van elfoglalva, az Egyesült Államok az elnökválasztással, így most kedvezőnek érezheti a pillanatot, hogy rákényszerítse őket egy Oroszországnak kedvező megállapodásra.

„Mindezt úgy, hogy Kijevet ne is kelljen bevonnia a tárgyalásokba. Moszkva szerint Kijev a Nyugat kliense, akkor vele beszéljen a Nyugat, de Moszkva csak Berlinnel és Washingtonnal, esetleg Brüsszellel kész tárgyalni a rendezésről” – mondta a Globális Stratégiák Intézetének vezetője.

A követelések ismertek:

  • Vegye tudomásul a világ a Krím elcsatolását
  • Föderalizálják Ukrajnát úgy, hogy Donyeck és Luganszk szakadárjai széleskörű autonómiát kapjanak
  • Garantálja a Nyugat Ukrajna semlegességét, hogy semmiképp se léphessen a NATO-ba

Moszkva szerint csak akkor van értelme az újabb tárgyalásoknak, ha Ukrajna teljesíti a minszki megállapodást. Igaz, Moszkva azzal, hogy burkoltan támogatást nyújt a kelet-ukrajnai szakadároknak, maga nem teljesíti a minszki megállapodást. „Senki sem teljesíti” – árnyalta a képet Karaszjov, aki szerint a megállapodás arra jó volt, hogy a nyílt háborúnak véget vessen – bár az ukrán kivonuló erőket már az aláírás után érte véres támadás Debalcevénél –, de a kisebb incidensek megakadályozására alkalmatlannak bizonyult.

Harc nem lesz, de kakaskodás igen

Ukrajna nincsen abban a helyzetben, hogy fegyveresen próbálja meg visszavenni a Krímet. Ez siker esetén is óriási civil áldozatok árán volna elérhető, ráadásul úgy, hogy a lakosság jelentős része – ha nem is akkora, mint amekkora a függetlenségi népszavazás eredménye alapján feltételezhető – nem is akar Ukrajnához tartozni. Oroszországnak pedig fontos lenne ugyan a szárazföldi összeköttetés a Krím és Kelet-Ukrajna között, valamint a Moldova mellett önálló életet élő szakadár Dnyesztermenti Köztársasághoz, ám azt háborúval szintén csak nagy veszteségek árán érhetné el.

Így maradnak a kisebb incidensek, a minszki szerződés megsértésére vonatkozó kölcsönös vádaskodások, diplomáciai szkanderezés, ami akár a vízum bevezetéséhez szélsőséges esetben a diplomáciai kapcsolatok megszakításához vezet. Ez utóbbinak már előjele, hogy Kijev nem vette át az új orosz nagykövet megbízólevelét. Az ukrán fél szerint a kinevezés előtt szokásos protokollköröket sem futotta le Moszkva, másrészt KGB-s múltja miatt egyébként is elfogadhatatlannak tartják Mihail Babicsot, aki helyett inkább az ukrán ügyekben jártas, diplomata múlttal rendelkező nagykövetet szeretnének, mint például a jelenlegi orosz külügyminiszter helyettese, Grigorij Kraszin.

Csinálni nem kell, de jó beszélni róla

Moszkva inkább egy lojális, kelet és nyugat közötti ütközőzónává tett Ukrajnán keresztül érné el mindezt. Ezt célozza meg a föderalizáció is, amely révén a donyecki és luganszki orosz befolyással tudná Moszkva Kijevet irányítani. Anélkül, hogy ehhez vállalnia kéne Kelet-Ukrajnában azoknak a szociális kötelezettségeknek a teljesítését, amelyet a Krím Oroszországhoz való csatolásával Moszkva magára vett a félszigeten.

Ezzel úgyis rosszul áll Moszkva, Dmitrij Medvegyev kormányfőnek májusban volt is néhány kellemetlen perce, amikor Krímben járva nyugdíjasokkal akadt össze egy kellemetlen beszélgetésre:

„–Nem lehet a nyugdíjból megélni, az árak eszméletlenek, a nyugdíjkiigazítást sem megfelelően hajtották végre.

- A nyugdíjakkal külön fogunk foglalkozni.

- De hát a Krímen elmaradt a nyugdíjkiigazítás...

- ...az most máshol sem volt. Egyszerűen nincs rá pénz.

Ha lesz pénz, végrehajtjuk. Na, kitartás, minden jót.”

A szokatlan beszélgetésben és magyarázkodásban, talán kicsit az is benne van, hogy a Krím az elmúlt 25 évét autonóm köztársaságként élte, hozzászokva ahhoz, hogy beszólhatnak a kijevi vezetésnek. Most láthatóan Moszkvával szemben sem óvatoskodnak.

Ráadásul az alacsony olaj- és földgázárak miatt csökkenő bevételekkel küszködő orosz költségvetés nincs is abban a helyzetben, hogy gyorsan segítsen a Krímen. Igaz, többszöri késés után legalább a félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő híd megépítése elkezdődött idén nyáron, a Kercsi-szoros felett.

Így aztán Moszkvának sem jön rosszul, ha Ukrajnát katonai agresszió előkészítésével vádolva a biztonság felett hatékonyan őrködő erőnek mutathatja magát. Ezzel, ha nem is tereli el a figyelmet  gazdasági nehézségekről, azok miatt a külvilágot okolhatja. Ugyanez igaz Ukrajnára is, hozzátéve, hogy az egyik nehézipari központ elveszítése, a Krím elvesztése és a háború valóban hozzájárul Ukrajna gazdasági nehézségeihez, így még könnyebben mutogathat Oroszországra, mint fordítva.

A legfontosabb ellenérv az ellen, hogy Oroszország háborút akarna a Krím körül az, hogy éppen az volt Moszkva legnagyobb sikere, hogy sikerült leválasztania az elcsatolt félsziget és a szakadárok által uralt Kelet-Ukrajna kérdését. A minszki megállapodás is Donyeckről, Luganszkról szól, és a szankciók levételét – amelyeket az EU és az Egyesült Államok a Krím annektálása miatt léptetett életbe – már a minszki megállapodás betartásához kötik.

Az ukrán vezetésnek nehézséget is okoz, hogy a két kérdés szétvált, e tekintetben épp nekik lenne érdekük fegyveres konfliktust szítani az egyébként puskalövés nélkül – de orosz katonák közreműködésével – elfoglalt Krímen. Ám, a fent leírtak miatt nincs ebben a helyzetben.

Erdogan barátsága sem véletlen

Putyinnak azonban ahhoz, hogy kihasználhassa a megfelelő alkalmat, amelyben kész helyzet elé állíthatja a Nyugatot, az is kellett, hogy nyugvópontra küldjön egy másik konfliktust, és kibéküljön Törökországgal. Recep Tayyip Erdogan török elnöknek is megvolt a maga oka, hogy 8 hónappal a Szíriában szolgálatot teljesítő orosz vadászbombázó lelövése után kibéküljön Oroszországgal, így – ha az eheti szentpétervári találkozón nem is rendezték a legfontosabb vitás kérdésüket, Szíriát – a barátkozás újrakezdésének nem volt akadálya.

Putyin és Erdogan augusztus 9-i találkozója
Putyin és Erdogan augusztus 9-i találkozója
Fotó: Lefteris Pitarakis / MTI

Oroszország egyébként attól is tarthatott, hogy idővel a törökök a Krímben megpróbálnák szövetségesükként felhasználni a kétmilliós félsziget lakosságának tizedét adó, Moszkvával kevésbé lojális krímitatárokat. Ez mostanra végképp kizárható. De sokkal fontosabb az, hogy a Törökország azt mutatta meg: „Erdogan különutas politikájára nincs érdemi válasza Nyugatnak, és így az egyébként NATO-tag Törökországgal szövetségben vagy legalábbis valamiféle érdekközösségben együttműködve felléphet a nyugati dominancia ellen” – vélte Karaszjov, aki szerint a Nyugat belefáradt Ukrajnába, nem igazán tudja, mit is kezdjen vele.

Orosz ultimátum

A nyugati tanácstalansággal magyarázza az orosz fellépést Alekszandr Baunov is. A Carnegie moszkvai központjának kutatója szerint Moszkva most előjöhet azzal, hogy a Nyugat – pontosabban a "normandiai négyek", azaz először 2014-ben Normandiában tárgyalt francia-német-ukrán-orosz formáció – képtelen az eredményes megoldásra. Moszkva inkább Washingtonnal tárgyalna vagy legalábbis rákényszerítené Kijevet, hogy közvetlenül tárgyaljon a szeparatistákkal.

Ő sem látja azonban úgy, hogy Oroszország a háború kiélezését akarná. A külfölddel szemben célja a szankciók levétele, belföldre persze jól jön az erőfitogtatás, de ahhoz elég volt a diverzánsok elfogása. Ha valóban casus bellit keresett volna a Kreml, akkor ahhoz épp elég lett volna a luganszki szakadárvezér autójának múlt hétvégi felrobbantása. Igor Plotnyickij túlélte a támadást. De meggyőzőbb lett volna bármiféle más robbantás, leginkább a Krím területén, a diverzánsokat elég lett volna utána elfogni: feltéve, ha Oroszország komoly fegyveres összecsapást akarna igazolni, nem pedig csak egyértelműen jelezni, hogy ő van jobb alkupozícióban és kész tárgyalni a Nyugattal.

Ugyanakkor a diverzánsok elfogása afféle ultimátumnak is tekinthető: ha az EU nem képes a maga által is üdvösnek tartott békés rendezésre rávenni Ukrajnát, és erre a későbbiekben képtelenek lennének az amerikaiak is, akkor Moszkva úgy tekinti, hogy szabad utat kapott a maga által elképzelt rend létrehozására.

Legyen amit akarnak, aztán menjünk tovább

Kívülről akár úgy is tűnhet, hogy a Kreml követelése jó kompromisszum lehet a Nyugatnak. „Belefáradt a Nyugat Ukrajnába, nem tudja, hogyan keveredjen ki a csapdából” – mondta Karaszjov, aki szerint valóban felvetődhet a nyugati vezetőkben, hogy hagyni kéne az orosz szempontok szerint rendezni Ukrajna ügyét: legyen Ukrajna semleges, Krím nélküli, föderatív köztársaság, amelyben a kelet-ukrajnai szeparatisták révén Moszkva diktál.

„Csakhogy ezt le kellene nyeletni az ukránokkal is” – mondta az elemző, megjegyezve, hogy az ukránok egy népszavazáson 80 százalékos többséggel támogatnák az ország NATO-tagságát. A konfliktus kezdete előtt még kisebbségben voltak. Ráadásul az orosz feltételek elfogadása óriási presztízsveszteséget jelentene a Nyugatnak, amely ezzel beismerné, hogy Putyin győzött, mindent elért, amit akart, ami után idővel újabb feltételek következhetnének.