Jusztina
11 °C
22 °C

Ha szokott Londonba repülni, van egy rossz hírünk

2016.08.13. 09:03

"Aki ide utazik, mindenképpen vigyen magával esernyőt vagy esőkabátot." Így kezdődik az egyik ismert repülőjegy-kereső weboldal ismertetője a London melletti Luton reptérről.

Olvasónknak, Jánosnak viszont most egészen más jut eszébe, ha a reptérről kérdezik. Ő a fiával járt a brit fővároshoz közeli, jobbára fapados járatokat fogadó terminálon az elmúlt napokban. Amikor egy pillanatra nem figyeltek, akkor az egyik táskájukból még a check-in pultok előtt, vagyis azon a részen, ahová jegy nélkül is be lehet menni, ellopták a tárcáját. Hétköznap délben.

Ez mindenkivel előfordulhat, amikor azonban János a rendőröktől kért segítséget, kiderült, hogy nincs bekamerázva a reptér, így nem tudják visszanézni a felvételeket - hiszen nincsenek.

Azt mondja, ezen nagyon meglepődött, és két okból is nyilvánossá akarta tenni a történetét. Egyrészt, mert a reptéren megforduló rengeteg magyarnak akarta felhívni a figyelmét, hogy duplán vigyázzanak a zsebtolvajokkal. (A Luton-Budapest és Luton-Debrecen járatokon csak áprilisban csaknem 60 ezren utaztak.) Másrészt felháborodott, hogy a nagy európai terrorpánikban egy reptér miért képtelen bekamerázni az épületét.

Emlékezetes, a brüsszeli nemzetközi reptérre március 22-én sétált be három férfi, majd robbantották fel a bőröndjükbe rejtett bombát. A nyomozásban nagy segítség volt a reptér kameraképe.

Megkerestük a lutoni repteret, de kérdéseinkre csak annyit válaszoltak, hogy soha nem kommentálnak biztonsági kérdéseket érintő ügyeket azon túl, hogy a reptér mindenben megfelel a hatályos brit szabályozásnak.

Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője az Indexnek azt mondta, Ferihegyen az egész repülőtér be van kamerázva, beleértve a check-in pultok előtti részt, ahová bárki beléphet, de a többi területet is. "Előfordult, hogy az átvizsgáló részen, ahol ki kell pakolni a zsebekből és át kell menni a kapun, ott emelt egy az egyik utas a másiktól valamit. Az esetet azonnal visszanéztük, és még a felszállásra váró gépen el tudtuk kapni a tettest" - mondta.

Hozzátette azt is, hogy Lutonnal kapcsolatosan rengeteg panaszt hallanak ők is. Az onnan Budapestre érkezők közül sokan tesznek bejelentést arról, hogy a poggyászukból eltűnt valami, nagyjából tízszer annyian, mint bármely más reptéről ideutazók. Az itteni kamerafelvételek alapján aztán kiderül, hogy csak a kiinduló terminálon lophatták meg őket.