Móric
10 °C
18 °C

Egy ember szervezhette meg a thaiföldi robbantásokat

2016.08.14. 12:36

A rendőrség őrizetbe vett és kihallgatott egy férfit, aki a gyanú szerint a csütörtöki és pénteki robbantások egyik elkövetője lehet. A thai hatóságok azt gyanítják, hogy az öt halálos áldozattal járó négy robbantást egyetlen ember szervezhette meg. A gyanúsítottról többet nem árultak el, azt azonban közölték, hogy a személyt még mindig keresik, írja a France24 az AFP-re hivatkozva.

Közben Prajut Csan-ocsa thai miniszterelnök bejelentette, hogy nem bűnbakokat keresnek, hanem a valódi elkövetőket. Széleskörű és alapos rendőri nyomozást ígért, hogy megtalálják a merénylőket. A kormányfő azután magyarázkodott, hogy 2014-ben kivégeztek két férfit, akik brit hátizsákos turisták meggyilkolásával vádoltak, de a vádat és a bizonyítást sokan megalapozatlannak találták. 

Valamint az ellenzék jelezte, hogy attól tartanak, Thaksin Shinawatra egykori miniszterelnököt és húgát, Yingluck Shinawatrát vádolják majd meg a merénylettel. A vezetőt egy katonai junta űzte el, mikor kiderültek autoriter törekvései és korrupciós ügyei. Az országot technikailag most is a hadsereg vezeti, 2017-ben lesznek választások egy új kormány megalakításáról.

Szakértők úgy vélik, hogy a többségében buddhista ország muszlim többségű déli tartományában élő szeparatisták, vagy a katonai junta ellenzéke követhette el a merényletet.