Móric
10 °C
18 °C

Halálra botozták a belügyminiszter-helyettest

2016.08.26. 06:27 Módosítva: 2016-08-26 07:16:54

A bolíviai belügyminiszter-helyettest halálra botozták a sztrájkoló bányászok az ország egyik hegyvidéki településének a közelében - jelentették a bolíviai hírközlő eszközök.

A gyilkosság azt követően történt, hogy két bányász életét vesztette, amikor az útlezáró sztrájkolók összecsaptak rendőrökkel, és ez nyilvánvalóan még inkább kiélezte a helyzetet.

Panduro 130 kilométerre van La Paztól. A bányászok hétfő óta lezárva tartják a település mellett vezető autópályát és több másik utat, ami miatt autók és utasok ezrei rekedtek dugókban.

Egy hete tart a harc

A bolíviai bányászok már két héttel ezelőtt is konfliktusba kerültek a hatalommal, legkevesebb 252 tüntető bányász megsérült, amikor összecsapott az ellenük kivezényelt rendőrökkel La Paz megyében. Carlos Romero bolíviai belügyminiszter ezzel egy időben arról számolt be, hogy száz rendfenntartó megsebesült. A bányászok és a rendőrök közötti összetűzések akkor kezdődtek, amikor a tüntetők több autópályát lezártak.

A bányászok az ország szövetkezeti törvényének módosítása ellen tiltakoznak. Állításuk szerint a változtatás miatt a bányászati szektorban meggyengül a szövetkezetek joga, csökken hatáskörük.