Friderika
10 °C
17 °C

Merkel: A törökök hagyják otthon a viszályaikat

2016.08.28. 20:30

Angela Merkel német kancellár kerek-perec arra szólította fel az országában élő törököket, hogy hagyják otthon az egymás közti belviszályaikat, és ne hozzák be Németországba a török-török konfliktusokat.

Merkelnek ez már a második hasonló nyilatkozata volt a héten, kedden egy interjúban azt hangsúlyozta: a török származású németekről, illetve a hosszú ideje ott élő törököktől elvárja, hogy "magas szintű lojalitást mutassanak" Németországgal szemben - írja a Reuters.

Bár emiatt a kijelentése miatt többen bírálták, az ARD közszolgálati televíziónak vasárnap megismételte, hogy azoknak, akik évek óta Németországban élnek, és akár német állampolgársággal is rendelkeznek, részt kellene venniük az ország építésében. És mindenekelőtt nem szabadna a Törökországban lévő politikai-társadalmi konfliktusokat behozniuk magukkal.

Az utóbbi időben Németországban is számos tömegmegmozdulást tartottak Recep Tayyip Erdogan török elnök hívei. Erdogan mostanában nincs valami jóban az EU-val, a németek is sokat bírálják, amiért az országában történt júliusi puccskísérletet rendkívül kiterjedt, túlkapásokkal teli megtorlási hullám kísérte.

Az erdoganisták ugyanakkor elég rosszban vannak a demokrácia lebontásán mesterkedő Erdogan módszereit ellenzőkkel. Sőt, Németországban emellett relatíve nagy kurd kisebbség is él, akiknek radikálisabb tagjai ellen Törökországban a békefolyamat megszakadása óta ismét hajtóvadászat indult, tehát ez is feszültségforrást jelent.

Merkelről egyébként vasárnap az is kiderült, hogy nem állnak jól újraválasztási esélyei. Bár jövőre választásokat rendeznek Németországban, egy friss felmérés szerint a lakosság fele ellenzi, hogy negyedszerre is Merkel legyen a kormányfő. 

A kancellár azt mondta a héten, hogy majd "a megfelelő időpontban" dönt arról, induljon-e jövőre is. A Reuters szerint nem tett jót Merkel megítélésének, hogy az utóbbi idők németországi támadásai kapcsán újra a közfigyelem középpontjába került menekültpolitikája.

A kancellár ugyanakkor az MTI híre szerint újfent kiállt menekültpolitikája mellett, és bírálta azokat az európai országokat, amelyek nem hajlandóak muszlim menekülteket befogandi.