Elhalasztották az osztrák elnökválasztást
![2016-09-11T145055Z 1130816187 S1BEUARXSXAA RTRMADP 3 AUSTRIA-ELE](http://kep.index.hu/1/0/1267/12677/126776/12677648_f3e9e81f82476795ac119b118d4977e5_wm.jpg)
Elhalasztják az osztrák államfőválasztás második fordulójának megismétlését – jelentette be hétfőn Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter. Az október 2-ra tervezett fordulót december 4-én tartják meg a parlamenti pártok frakcióvezetőivel való megállapodás alapján – írja az MTI. Sobotka azzal indokolta a döntést, hogy "technikai hiba", vagyis számos hibás szavazócédula miatt nem lehetséges a szavazás jogszerű és kifogástalan lebonyolítása.
A probléma az, hogy a levélszavazatokhoz a szavazólapokkal kiküldött borítékok ragasztása elengedhet, és ha nyitott borítékban érkezik be a szavazólap a választási szervekhez, a voks érvénytelen. Sobotka már múlt héten elkezdte lebegtetni a csúszást.
Az elnökválasztás második fordulóját azért kell megismételni, mert az alkotmánybíróság az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) indítványa alapján megsemmisítette a májusi második forduló eredményét. Akkor szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt alig több mint 31 ezer szavazattal megelőzte Norbert Hofert, az FPÖ jelöltjét. Van der Bellen pont a levélszavazatokkal tudott fordítani, de a szavazatszámlálás során elkövetett hibák miatt az osztrák alkotmánybíróság utóbb érvénytelenítette az eredményt.
(Borítókép: Alexander Van der Bellen és Norbert Hofer elnökjelöltek választási plakátjai Bécsben, 2016. szeptember 11-én. Fotó: REUTERS/Heinz-Peter Bader)