Csónakkal keltek át a Dunán a menekültek
Iraki és szíriai határsértőket - négy felnőttet és négy gyereket - fogott el a román határrendőrség a Dolj megyei Bistret település térségében, miután csónakkal átkeltek a Dunán - írja az MTI. A migránsok Ausztriába próbáltak eljutni, és fejenként 2000 és 3500 dollár közötti összeget - összesen húszezer dollárt (öt és fél millió forint) - fizettek ezért az embercsempészeknek.
A csoport Törökországból érkezhetett Bulgáriába, ahol egy szófiai szállodában szállásolták el őket, majd egy bolgár állampolgár autóval a Duna-partra szállította, és két kisméretű csónakba ültette őket, amikkel sikerült átkelniük a Dunán, de a román hatóságok rövidesen őrizetbe vették őket.
A román határrendőrség tiltott határátlépés gyanújával indított vizsgálatot ellenük, majd - a két ország közti egyezmény értelmében - átadja őket a bolgár hatóságoknak.
Két hete Dunába fulladtak
Két hete hat illegális bevándorló - köztük több gyermek - a Dunába fulladt a folyam bulgáriai szakaszán. A Törökországból érkezett iraki csoport szintén csónakon próbált átkelni a Dunán, hogy elkerülje a szerb-magyar határon emelt kerítést, illetve a szerb-román határt, ahol nyár óta csendőri alakulatokkal erősítették meg a határvédelmet. A túlzsúfolt csónak elsüllyedt, és csak négy migránsnak sikerült visszaúsznia a bolgár partra, ahonnan a csónakot rendelkezésükre bocsátó embercsempészek közben elmenekültek. A többiek feltehetően vízbe fulladtak, és azóta sem találták meg valamennyiük holttestét.