A svájciak támogatják a saját lehallgatásukat

2016.09.25. 18:12

A svájciak egy, a parlamentben már elfogadott, de még nem hatályos törvényről szavazhattak vasárnap, amely szerint a Szövetségi Hírszerző Szolgálat (NDB) terror- és kibertámadások megelőzése érdekében - bírósági engedéllyel - telefonokat hallgathat le, lakásokba megfigyelő berendezéseket telepíthet és számítógépes adatokat szerezhet meg, köztereken pedig drónokat vethet be - írja az MTI.

A végeredmény szerint a szavazók 65,5 százaléka mondott igent az új törvényre, ami jóval meghaladja a népszavazást megelőző közvélemény-kutatásokban kimutatott 53-58 százalékos támogatottságot. A részvételi arány nagyjából 43 százalék volt, ami Svájc esetében megfelel a szokásosnak. 

Az alpesi ország törvényeinek alapján eddig csak szabadon hozzáférhető információkra és külföldi tisztségviselők bejelentéseire alapozhattak a titkosszolgálatok a belső veszélyek felderítésében.

Az új intézkedések támogatói szerint Svájc így felzárkózhat más államokhoz, amelyeknek erősebb jogi eszköztár áll rendelkezésükre a szélsőségek és bűnözés elleni küzdelemben. Ellenzői viszont úgy tartják, hogy a terrorizmussal szemben hatástalanok az új intézkedések, miközben csorbítják a svájciak szabadságjogait és az alpesi állam semlegességét.

Az idei év harmadik referendumán a szavazópolgárok emellett másik két kérdésről is döntöttek. A választópolgárok elutasították az állami nyugdíj 10 százalékos emelését, amelyet baloldali pártok és szakszervezetek szorgalmaztak, viszont a berni kormány és parlament túlzott kiadásnak minősített, valamint elutasították a nyersanyagtakarékos és környezetkímélő "zöld gazdaságra" való áttérést is. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport