Gyöngyi
9 °C
9 °C

Francia katonákat csalt dróncsapdába az Iszlám Állam

2016.10.12. 06:38

Robbanószerkezettel felszerelt, álcázott drónt küldött át az iraki harcvonalon az Iszlám Állam egyik csoportja; a detonátor akkor lépett működésbe, amikor a drónt a koalíció katonái földre kényszerítették. A robbanásban két francia katona súlyosan megsebesült, két kurd pesmerga harcos pedig meghalt – írta az MTI a Le Monde francia napilap keddi értesülésére hivatkozva. Az október 2-án történt támadásban további francia katonák is könnyebben megsérültek; mostanra az összes francia sérültet hazaszállították, és francia kórházakban ápolják.

Szakértők szerint

ez volt az első alkalom, hogy az Iszlám Állam dróntámadást hajtott végre a francia különleges erők ellen.

Franciaországnak egyébként nagyjából 500 katonája vesz részt Irakban az Egyesült Államok vezette katonai koalíció műveleteiben. A francia kontingens egy része – az erbili magyar kontingenshez hasonlóan – a kurd pesmerga erők kiképzését segíti az ország északi részében.

A francia védelmi minisztérium – szokásos eljárásának megfelelően – nem kommentálta a Le Monde jelentését, és egyelőre azt sem tudni, távirányítással vagy időzítővel robbantották-e fel a szerkezetet.

Az Iszlám Állam mindig is híres volt kreatív rögtönzéseiről, amerikai elemzőintézetek nemrégiben hívták fel a figyelmet arra a veszélyre, hogy a terrorszervezet az olcsón és nagy tételben is kapható civil drónokat könnyűszerrel alakíthatja át repülő bombává, melyet kis magasságban, a légvédelmet megkerülve, akár tömegesen is be lehet vetni.