Gyöngyi
9 °C
9 °C

"Orbán, gyere" táblával tüntetnek Szlovéniában

2016.10.12. 20:57

„Orbán, gyere” – ilyen feliratú tábla is volt annál a néhány száz szlovéniai tüntetőnél, akik egy új menekültállomás létrehozása ellen tiltakoztak a szlovén-horvát határon. A szlovén kormány bejelentette, hogy Bela Krajinában és Ilirska Bistricában két új regisztrációs pontot létesítenének, ahonnan 72 órán belül menekülttáborba szállítanák a menedékkérőket, az azt nem igénylőket pedig kitoloncolnák – írta az MTI.

A tüntetők elmondásuk szerint nem hisznek a kormánynak. Szerintük nem ideiglenes, hanem állandó központ létesül. A helyiek felháborodását tetézte, hogy a befogadóállomás építését egy kedvelt túrázó és rekreációs területre tervezik. A város lakói figyelmeztették a kormányt, ha nem változtat döntésén, további tüntetéseket szerveznek, és eltorlaszolják az utakat is. A Bela Krajina-i község Szlovénia egyik legfejletlenebb régiója, ahol magas a munkanélküliség.

A rendőrség hivatalos adatai szerint a kétmilliós Szlovéniában tavaly október óta félmillió közel-keleti menekültet vettek nyilvántartásba, akiknek csak egy töredéke kért menedékjogot az országban.

Jelenleg 267 menedékkérő tartózkodik az országban, 43-an kaptak menekültstátuszt, továbbá 83 áttelepített közel-keleti bevándorló is érkezett Szlovéniába. Ljubljana az unió áttelepítési programja értelmében még márciusban döntött arról, hogy 587 migránst önként átvesz Olaszországtól és Görögországtól, a szükséges menekültügyi eljárás lefolytatására.