Előd
7 °C
16 °C

Nem szabad csendesen elfogadni a Krím annektálását a németek szerint

2016.10.13. 17:23

A német külügyminiszter óva intett a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország általi annektálásának "csendes" elfogadásától, a nemzetközi jog megsértését szerinte nem szabad figyelmen kívül hagyni. Frank-Walter Steinmeier erről az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésén beszélt csütörtökön Strasbourgban, írja az MTI.

Véleményem szerint ez azt is jelenti, hogy nem fogadjuk el ebben a házban Oroszország képviselőiként azokat, akiket a jogsértő módon bekebelezett Krím területéről választottak be az orosz törvényhozás alsóházába

- mondta a német diplomácia vezetője. "Ezt világossá kell tenni" - tette hozzá. Oroszország nem vesz részt az ET parlamenti közgyűlésének idei téli ülésszakán sem, miután a testület tavaly januárban az ukrán válsággal összefüggésben úgy döntött, hogy elfogadja ugyan az orosz delegáció tagjainak a megbízólevelét, ám az orosz képviselők nem szavazhatnak és nem kaphatnak vezető funkciót a közgyűlés testületeiben, nem lehetnek tagjai kiküldött delegációknak és nem lehetnek a tanács választási megfigyelői sem.

Felszólalásában a külügyminiszter ismételten a minszki megállapodások végrehajtására szólította fel a feleket, és hangsúlyozta, az Európa Tanácsnak a mostaninál fontosabb szerep juthat a jövőben a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd előmozdításában, minthogy a felek között jelentősen megromlott a viszony az utóbbi időben.

Kérdésre válaszolva Steinmeier emellett leszögezte, Németország "határozott" választ adna, ha támadás érné valamelyik NATO-tagállamot.