Huba
17 °C
33 °C

Pecina az újságírókra fogja, hogy nem indul újra a Népszabadság

2016.10.17. 13:54

Az osztrák Profil című gazdasági hetilapban hétfőn megjelent a Heinrich Pecina-interjú teljes szövege, amiből az online kiadás már szombaton idézett. 

A Népszabadságot is kiadó Mediaworks tulajdonosának, a Vienna Capital Partners vezetője a lapnak - az MTI lapszemléje szerint - azt mondta, hogy

megbocsáthatatlan hiba, hogy a magyarországi menedzsment rosszul kommunikált, és alábecsülte az ellenséges reakciókat. Mivel a korábbi egyeztetések meghiúsultak, a helyi vezetésnek pár napra be kellett zárnia a lapot, hogy az alkalmazottakat tárgyalóasztalhoz ültesse. Az újságot újra akarták indítani a szerkesztőség bevonásával, azonban a lap munkatársai inkább a fizetésük, mintsem az újság jövője miatt aggódtak.

Pető Péter: Pecina hazudik

Pontról pontra cáfolta Heinrich Pecina állításait a Népszabadság főszerkesztő-helyettese az ATV-nek nyilatkozva. Pető Péter szerint az interjúnak nem az alapállítása új, de az igen, hogy beleszállt a szerkesztőségbe.

„Egy hete vasárnap, amikor odamentünk a Bécsi útra egyetlen feltételünk volt: nyomtassák ki a lapot. Fel akartuk venni a munkát, de nem engedtek be a házba. Azért kapcsolták ki az email-rendszerünket, hogy tárgyalóasztalhoz ültessenek? Ez hazugság, pont” – mondta Pető.

  • Nem igaz, hogy Murányi Andrást a szerkesztőség választotta meg főszerkesztőnek, hiszen a vezetőt a menedzsment tette a lap élére.
  • Nem volt olyan követelése a szerkesztőségnek, hogy régi szocialista funkcionáriusok írhassanak a lapba, hogy szerzőkként fizethessék ki őket.
  • Nem igaz, hogy nincs, aki megvenné a lapot, Pecina – aki állításas szerint boldog lenne, ha valaki levenné róla a Népszabadság koloncát – nem is reagált a szerkesztőség vételi javaslatára.

Pecina szerint 2014-ben a Ringier és az Axel Springer kelet-európai tevékenységének összevonását követően a piaci felügyelet szerint túl nagy lett volna ezek magyarországi piaci részesedése, így régi üzleti partnerként őt kérték meg a portfólió egy részének átvételére. Ennek feltétele volt, hogy a csomagban lévő regionális lapok és országos média mellett az 1956-ban az MSZMP által alapított, majd a rendszerváltozás után az utódpárt MSZP által tovább irányított kényes lapot, a Népszabadságot is átvegye. Kifogásolta, hogy a Népszabadság meg akarta tartani a korábbi privilégiumokat, például azt, hogy írhassanak a lapba a szocialista párt régi, kiérdemesült funkcionáriusai, akiket azután mint szerzőket fizettek ki.

Úgy képzelte, hogy

fel lehet fejleszteni a lapot, mert becslései szerint a magyar lakosság 40-50 százaléka kormánykritikus, az öreg posztkommunistáktól a fiatal baloldali liberálisokig, akiket az Orbán elleni gyűlölet tart össze.

Őket kellett volna a lapnak megszólítania, de várakozásai nem teljesültek. Elmondása szerint az újságíróknak szabad kezet adott, csupán az volt a kérése, hogy olyan témákról írjanak, amelyek érdeklik az embereket.

Az osztrák üzletember szerint a történteknek csak gazdasági okai vannak, az elmúlt években a lap működési vesztesége egymillió euró volt évente. Mint mondta, boldog lenne, ha valaki levenné róla a Népszabadság koloncát, azonban nincs senki, aki ezt megtenné. Heinrich Pecina 2015-ben a lapot rendkívül jutányosan a szocialista pártnak akarta eladni, de a pártnak, mint fogalmazott, nem volt bátorsága, hogy átvegye az újságot.

Szerinte a Mediaworks sikertörténet, már régóta több ajánlat érkezett be hozzá, kormányközeli és ellenzéki oldalról egyaránt. A történtek után még inkább megnőtt az érdeklődés a cég iránt, de neki elege lett belőle mára, így megfontolja, hogy az egész Mediaworksből kivonul.

Arról is beszélt, hogy felbosszantotta Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének kiállása a Népszabadság mellett. A politikus Twitter-bejegyzésében magyarul fejezte ki szolidaritását. Heinrich Pecina szerint az elnök a mi pénzünkből él, nem vállalkozó, így nem kell törődnie azzal, hogy munkahelyeket biztosítson.