Hedvig
9 °C
24 °C

Lezuhant egy katonai kisgép Máltán

2016.10.24. 09:22 Módosítva: 2016-10-24 13:51:13

Lezuhant egy luxemburgi katonai kisrepülőgép a máltai nemzetközi repülőtéren hétfő reggel, legalább öt ember meghalt, írja az MTI.

A Reuters szerint a gépen az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex határőrei utaztak. A Frontex később cáfolota, hogy ők küldtek volna gépet Máltára, vagy munkatársaik érintettek lennének a balesetben. Az EU külügyi főképviselője, Federica Mogherini szintén azt írta, hogy a balesetben egyetlen uniós szakember sem érintett.

A máltai repülőtéren katonai források szerint a gép utasai mind francia állampolgárok voltak. Ezt az információt később a francia kormány is megerősítette, mint közölték, a gépen öt francia utazott, közöttük hárman a francia védelmi minisztériumnak dolgoztak, ketten pedig a gépet üzemeltető cég munkatársai voltak. A máltai kormány szerint a francia határőrség öt hónapja végez felderítő repüléseket a térségben, kábítószer- és embercsempészek után nyomoznak a Földközi-tengeren.

A repülő Líbia harmadik legnagyobb városába, Miszrátába indult, de nem sokkal felszállás után a kifutópálya közelében a földnek csapódott, és lángba borult. A Metroliner típusú, két propelleres kisgép személyzettel együtt 19 ember szállítására alkalmas.

A Times of Malta honlapján megjelent felvételek szerint a repülőtérről fekete füstoszlop emelkedett a magasba, és a reptér közelében futó, két falut összekötő útra is kirepültek a gép roncsának égő darabjai. A szigetország nemzetközi repülőterét lezárták.