Szilárda
-2 °C
7 °C

Így temetkezzen, ha nem akar a pokolra jutni

2016.10.25. 20:29 Módosítva: 2016-10-25 20:29:56

A Vatikán nem engedélyezi hívői számára az elhunytak hamvainak otthoni őrzését, valamint a hamvak szétszórását sem. A hamvasztás egy ideje már elfogadható a katolikus egyház számára is, de ragaszkodik hozzá, hogy az elhunyt maradványai egy meghatározható helyen legyenek, ahol imádkozhatnak a hozzátartozók.

A halottak napja előtt közölt Temetkezési útmutatás  nyolc pontban foglalja össze a Hittani Kongregáció instrukcióit a halottak temetéséről.

Ne osztogassa a hamvakat

1963-ig a katolikus egyház tiltotta a hamvasztást, azóta azonban a hamvasztás már nem ellentétes a keresztény vallás tanításával. Az egyház továbbra is a holttestek elföldelését részesíti előnyben, mivel az egyház megítélése szerint ez a temetési hagyomány nagyobb tiszteletet fejez ki a halottak iránt, a hamvasztás viszont nem tiltott. Ez a temetkezési mód az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben el is terjedt anyagi és kulturális okokból, más "egyházzal ellentétes" temetkezési szokásokkal együtt - fogalmaz a Hittani Kongregáció útmutatása.

A kongregáció hangsúlyozza, hogy az egyház a halottaknak a temetőben vagy más felszentelt helyen való temetését szorgalmazza, többek között azért, mivel a hagyományos temetkezési hely elősegíti az elhunytakról való megemlékezést és a hozzájuk intézett ima lehetőségét..

A Hittani Kongregáció nem engedélyezi a hamvak otthoni őrzését, amelyhez rendkívüli vagy súlyos esetekben püspöki engedély szükséges.

A hamvakat viszont ebben az esetben sem lehet a családtagok között szétosztani.

Minden "panteista, naturalista, nihilista félreértés tisztázására" a Hittani Kongregáció nemet mond a hamvak levegőben, földön, vízben vagy más módon történő szétszórására. Nemet mond arra is, hogy az elhunyt személy hamvait emléktárgyakban vagy ékszerekben helyezzék el (például özvegyi gyűrűben). Az említett temetkezési szokásokat nem magyarázhatja semmilyen közegészségügyi, társadalmi vagy gazdasági indok - szögezi le a dokumentum. Hozzáteszi: abban az esetben, ha az elhunyt akarata hamvainak szétszórása volt, ezt az egyház tagadja meg.

Terjed a panteista, naturalista, nihilista félreértés

Európában a halottak mintegy negyven százalékát hamvasztják. A katolikus Olaszországban 1987-től terjedt el a koporsós temetésnél jóval olcsóbb hamvasztás, amely jelenleg a temetések több mint 16 százalékát teszi ki. Az Egyesült Államokban tavaly következett be először, hogy a hamvasztásos temetések száma meghaladta a koporsóban való temetésekét.

Folyamatosan emelkedik a hamvaknak a nem temetőben való őrzése, valamint a hamvak szétszórásának aránya is.