Menyhért, Mirjam
12 °C
24 °C

A szír lázadók kétségbeesett offenzívát indítottak Aleppóért

2016.10.28. 16:48

A szír lázadók általános offenzívát jelentettek be. Céljuk, hogy megtörjék a kormányerők város köré vont ostromgyűrűjét. A BBC által idézett megfigyelők szerint a felkelők rakéták százait lőtték ki nyugat Aleppóra, amelyek legalább 15 civil halálát okozták. A jelentések szerint találatot kapott az al-Nayrab-i katonai repülőtér is.

A repülőtéren a szíremberi jogi megfigyelő szervezet (SOHR) szerint 115 ember vesztette életét. A hírek szerint támadták az oroszok által használt Hmeimim repülőtér környékét is.

A támadás előzménye, hogy Aleppo két részre szakadt, és a lázadók oldalán álló keleti felét hónapok óta tartja bekerítve a nyugatot uraló kormány. Bár Aszad erői nem túl erősek, az orosz bombázók, és az iráni katonai háttér segítségével jelentős pozíciókat foglaltak el, és komolyan szorongatják Szíria egykori kereskedelmi központját.

Miközben a kormányerők által uralt nyugati városrészekben viszonylagos nyugalom uralkodik, az orosz bombázók és a kormány hadserege pokollá teszik a keleti félen lakók életét. Az orosz bombázók sorban semmisítették meg a kórházakat, miközben 500 civil vesztette életét, 2000 pedig megsebesült a 2012 óta folyó ostromban.

A mostani ellentámadás egyelőre Aleppón kívülről indult, de a BBC forrásai szerint hamarosan csatlakoznak az ostromzáron belül rekedt lázadók is. Az ellentámadásban minden lázadó erő részt vesz, így az al-Kaidás háttérrel gyanúsított Jabhat Fateh al-Sham, és az iszlamista Ahrar al-Sham.

A BBC elemzője szerint így a lázadók nem is számítanak a nyugatiak segítségére, amely erők nyilvánvalóvá tették, hogy nem hajlandóak e két csoportot támogatni.

A mostani támadás nem sokkal azt követően indult, hogy a szír kormány külügyminisztere, Walid Muallem Moszkvában tárgyalt az orosz és az iráni külügyminiszterekkel. Lavrov a tárgyalás után úgy nyilatkozott, hogy az amerikaiak hadművelete az iraki Moszul felszabadítására befolyással van a szír helyzetre is.

Az iráni külügyminiszter, Mohammad Javad Zarif arra figyelmeztetett, hogy az ISIS harcosai Moszulból átmenekülhetnek Szíriába. Az iráni miniszter szerint ezzel az a célja a nyugatnak, hogy az ISIS harcosai háborúba keveredjenek a szír elnök erőivel.