István, Vajk
17 °C
22 °C

Újabb szexuális zaklatási vád Washingtonban

2016.10.28. 09:27

Clarence Thomast, az amerikai szövetségi legfelső bíróság tagját szexuális zaklatással vádolja a 41 éves Moira Smith. A nő szerint még 1999-ben a konzervatív főbíró egy gálavacsorán zaklatta őt, a rendezvényen többször megfogta a fenekét. Smith akkor a Truman Alapítvány ösztöndíjasa volt, és segített a vacsora megszervezésében. A vendégek között politikusok és befolyásos személyiségek voltak. Smith szerint Thomas főbíró akkor simogatta meg, amikor ő éppen terített, majd azt kérte tőle, hogy üljön mellé. Amikor ezt megtagadta, állítólag még egyszer megsimogatta.

Vádjait Moira Smith két hete tette közzé a Facebookon, Donald Trump republikánus elnökjelölt 2005-ben nőkre tett megjegyzéseiről szóló, titokban készült videó megjelenése után. Később törölte a bejegyzést, majd a profilját is.

Tudjuk, hogy sok nagyhatalmú férfi kihasználja a sérülékeny nőket

 - fogalmazott a Smith, majd azt mondta, annyira sokkolta őt az eset, hogy eddig nem tudott róla beszélni. 

Louis Blair, a Truman Alapítvány akkori vezetője is sokkolónak nevezte a vádakat, ám megkérdőjelezte, hogy a bíró és a fiatal nő egyáltalán volt-e kettesben a szobában. Clarence Thomas főbíró hivatala nem reagált a történetre. 

Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelső bíróság épp főbíróválasztás előtt áll, és a republikánusok már megígérték, hogy ha Clinton lesz az elnök, mindenképpen megakadályozzák az Obama által jelölt Merrick Garland kinevezését.