Orsolya
7 °C
17 °C

Ezrek tüntettek a nehezen beiktatott spanyol miniszterelnök ellen

2016.10.30. 11:55

Minket nem képviseltek!

– áll a tüntetők transzparensein, akik szombaton Madrid utcáira vonultak, mert nem fogadják el a konzervatív néppárt miniszterelnökét. A társadalmi elégedetlenség a konzervatívok előző kormányzati időszaka miatt ilyen magas, amit korrupció és megszorítások jellemeztek – írja a Telegraph.

Mariano Rajoyt, a spanyol konzervatív néppárt miniszterelnökét pénteken iktatta be a spanyol parlament, miután a legnagyobb ellenzéki párt, a szocialisták úgy döntöttek, nem vesznek részt a szavazáson. Ezzel Spanyolország pontot tett 10 hónap tehetetlenség végére, és elkerülte, hogy decemberben harmadjára is választásokat kelljen kiírni. A politikai bénultság azonban még nem ért véget.

A szocialisták kivonulása a szavazásból nem volt népszerű döntés, többek között az egyre erősödő Podemos is kritizálta, és a párton belül is komoly feszültséget okozott. A párt vezetője, Pedro Sánchez könnyezve jelentette be, hogy lemond döntéshozói tisztségéről, mert nem hajlandó a korrupciós ügyekbe keveredett Rajoy támogatására.

Az új miniszterelnök első dolga az lenne, hogy átvigye a parlamenten a költségvetési tervet, ami a szocialisták ellenállásával nem lesz egyszerű, mivel a konzervatívoknak nincs abszolút többségük a parlamentben.