Bertalan
11 °C
27 °C

Még mindig túl sok bevándorló érkezik Ausztriába

2016.10.30. 09:26

Még mindig túl sok bevándorló érkezik Ausztriába, ami ellen sürgősen lépéseket kell tenni – írja az MTI az osztrák külügyminiszter Profil című hetilapnak adott hét végi interjúját idézve.

Sebastian Kurz az osztrák hírmagazinnak elmondta, hogy jelenleg Ausztria az Európai Unió legnagyobb bevándorlási rátával rendelkező tagállama, és ez egyre több konfliktussal terheli a jóléti állam intézményét.

"Ha egy olyan országunk van, ahol a migránsok az első naptól kezdve szociális juttatást igényelnek, akkor szigorúan irányított bevándorlásra van szükség, vagyis

célirányosan a szakembereket kell beengedni, a szegénység vezérelte migrációnak pedig amennyire csak lehet, gátat kell vetni

– mondta Kurz.

Az osztrák tárcavezető szerint a menedékkérelmek idénre megszabott 37 500-as felső határa rendkívül magas. Ezt a számot a tavaly érkezett 90 ezer menedékkérő viszonylatában határozták meg, de a korábbi években ennél lényegesen kevesebben, 10-15 ezren érkeztek, ami már szintén túl soknak számított Kurz szerint. Kurz megismételte a korábbi álláspontját, hogy azok a menedékjogra jogosultak, akiknek a munkapiacon nincsenek kilátásaik, végezzenek kötelező jelleggel közhasznú munkát.

A Profil szintén a hétvégén ismertetet az Unique közvélemény-kutató intézet felmérését, amely szerint az osztrákok háromnegyede határozottan bevándorlási célországnak látja hazáját.