A pápa elismerte a reformáció kedvező hatásait

2016.10.31. 19:50

Újabb állomásához érkezett a katolikus és a lutheránus vallások megbékélése, számolt be róla az MTI. Ferenc pápa 30 éve az első egyházfő, aki Svédországba látogatott, és ha már ott volt, akkor a lundi evangélikus székesegyházban tartott, történelmi jelentőségű istentiszteleten elmondta, hogy

Luther Máron egy okos ember volt, aki joggal háborodott fel az akkori katolikus egyházon belül uralkodó korrupció, a világiasság, a pénzsóvárság és a hatalomvágy miatt.

Mikor Luther 500 éve elindította a reformációt és kifüggesztette egy wittenbergi kápolna ajtajára 95 tételét, akkor a pápa kiközösítette és háborúk sora kezdődött el, illetve hosszú évtizedeken keresztül jó okot adott ez embereknek arra, hogy vallási alapon égessék el máglyán azokat, akik szerintük eretnekek.

A sebek azóta sem gyógyultak be teljesen, ezért van jelentősége Ferenc pápa látogatásának. A közös szertartáson mindkét egyház vezetője sajnálkozását fejezte ki a reformáció indulását követő  követő tömeggyilkosságok és előítéletek miatt.

Ferenc pápa Luthert méltatva azt is kiemelte, hogy ő volt az, aki segített központi jelleget adni a Szentírásnak a katolikus egyházon belül.

Az MTI szerint igazi áttörésről azonban nem beszélhetünk, hiszen hiába adtak ki a látogatás végén egy nyilatkozatot, abban nincs jelentős változás, például a  katolikus-evangélikus vegyes házaspárok számára hivatalosan továbbra sem engedélyezett az egymás istentiszteletein való áldozás. De a látogatás talán segít a két egyház közötti párbeszéd alakulását.