Húsz iszlamistát azonosítottak a német hadseregben
A katonai elhárító szolgálat (MAD) szóvivője szerint a német toborzó irodákhoz több kérelem érkezett be olyan emberektől, akik mindössze néhány hónapra akartak belépni a hadseregbe és erős érdeklődést mutattak az intenzív fegyveres kiképzés iránt.
Hozzáfűzte: a szolgálatot aggasztja az Iszlám Állam 2014 júliusában az interneten közzétett felhívása, amelyben a terrorszervezet a katonai kiképzést kapott iszlamistákat arra szólította fel, hogy csatlakozzanak soraihoz, más támogatóit pedig arra bíztatta, hogy tanuljanak meg lőni és ismerkedjenek a fegyverek kezelésével.
![000 DV2188957](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1396/13966/139666/13966650_aabf69daa8f41068c903c0510d19dcff_wm.jpg)
A Funke médiacsoport szerint az elkövetkező hetekben a német parlament elé kerülő törvényjavaslat értelmében minden újoncot átvilágítanának, ezzel is elejét véve annak, hogy az Iszlám Állam tagjai beszivároghassanak a hadsereg soraiba és fegyveres kiképzést kaphassanak.
A német biztonsági szolgálatoknál a nyáron történt két iszlamista hátterű támadást követően magas készültségi fokozatot léptettek életbe. Tavaly mintegy 900 ezer bevándorló érkezett Németországba, és a kezdeti befogadó hangulat ellenére időközben biztonsági aggályok merültek fel.
A múlt héten a német rendőrség őrizetbe vett egy szíriai férfit Berlinben, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam tagja. Októberben egy másik szíriai menekültet fogott el a rendőrség, akinek lakásában robbanóanyagot fedeztek fel és a hatóságok szerint Berlinben készült merényletet elkövetni. (MTI)