Meglincseltek, majd elégettek egy keresztény párt Pakisztánban

2016.11.23. 19:26

Szerdán öt embert ítélt halálra egy pakisztáni bíróság, amiért istenkáromlással megvádoltak, majd meglincseltek és elégettek egy keresztény párt egy téglagyárban, ahol dolgoztak. Sahzad Maszih és Sama Bibi két évvel ezelőtti halála megrázta Pakisztánt, akkoriban a falujukból több keresztény család félelmében elmenekült - írta az MTI. 

A házaspárt 2014-ben azzal vádolták meg, hogy meggyalázták a Koránt, miután egyik analfabéta szomszédjuk szerint a muszlimok szent könyvének egyik lapjára emlékeztető papírokat dobtak a szemetesbe. Valójában Sahzad röviddel azelőtt elhunyt, kuruzsló apjának a jegyzeteiről volt szó.

A 200 milliós muzulmán többségű Pakisztánban az istenkáromlás nagyon kényes kérdés, és halállal büntethető. Egyszerű vádaskodások miatt a tömeg vagy szélsőségesek rendszeresen lincselnek meg embereket.

Bírálói szerint az istenkáromlást büntető törvényt gyakran használják fel személyes viták hazug vádak alapján történő rendezésére, amelyek célpontjai gyakran a szegények és a kisebbségek tagjai.

90 embert felmentettek

Sama Bibit és Sahzad Masihot több százan ütlegelték, majd 2014. november 4-én elégették a téglagyár kemencéjében, ahol húsz éve dolgoztak.

A család ügyvédje, Riaz Andzsum szerint 103 ember ellen indult az ügyben eljárás, de 90-et közülük felmentettek, közöttük a téglagyár tulajdonosát. Őt azzal vádolták, hogy még a lincselés előtt bezárta a veszély elől menekülő párt, mert attól tartott, hogy nem fizetik meg a tőle korábban felvett apró hiteleket.

Az öt halálraítélt mellett - ők azok között voltak, akik elfogták, megverték és elégették az áldozatokat - nyolc másik vádlottat kétévi börtönbüntetésre ítéltek.

A hatóságok nem mutatnak túl gyakran hajlandóságot arra, hogy eljárjanak a tetszőleges istenkáromlás miatt erőszakos cselekményeket elkövető tömeg ellen, mert attól tartanak, hogy magukra vonják az iszlamisták haragját.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport