Előd
7 °C
16 °C

Kalózpárti hekker-költőnő lehet a miniszterelnök Izlandon

2016.12.02. 20:11

Áttörhetnek a közvetlen demokráciát és a közélet átláthatóságát akaró kalózok: Izlandon az októberi választásokon harmadik Kalózpárt (Píratar) vezetőjét bízta meg kormányalakítással az államfő, miután az előzőleg felkért két párt nem járt sikerrel.

Az új kormány felállítására jogosító mandátumot a néhány évvel ezelőtt internetes aktivisták által alapított formáció vezetőjének, Birgitta Jónsdóttir kapta.

Az előző koalíció a nemzetközi adócsalások sorát leleplező Panama-iratok botrányába bukott bele. Miután kiderült, hogy a miniszterelnök és a felesége 4 millió dollár értékben menekített ki kötvényeket izlandi bankokból a 2008-as pénzügyi válság idején, a tömegtüntetések hatására előre hozott választásokat írtak ki. A voksoláson az eddig kormányzó Függetlenségi Párt végzett az első helyen, ők 21 mandátumot szereztek, második-harmadik helyen a tíz-tíz mandátumot szerző zöldek és a Kalózpárt végzett.

A Kalózpártban libertariánusoktól kezdve internetes aktivistákig több felfogás képviselői is helyet kaptak, a közös jellemzőjük, hogy teljesen kiábrándultak a hagyományos politikai elitből. Legfontosabb alapítójuk Brigitta Jonsdottír, aki korábban volt hekker, a Wikileaks aktivistája, költőnő. Ha sikerül megegyeznie a többi párttal, ő lehet a szigetország miniszterelnöke.

Korábban sem a konzervatív Függetlenségi Párt, sem a Baloldali-Zöld Mozgalom nem tudott megegyezni a többi párttal egy koalíció létrehozásáról. Jónsdóttir a zöldekkel, szociáldemokratákkal, valamint a Fényes Jövővel és a Függetlenségi Pártból levált Reformpárttal szeretne szövetségre lépni. Az öt pártnak 34 mandátuma van a 63 fős parlamentben, tehát koalíciót alkotva meglenne az abszolút többség – írja az MTI.

Ez azt jelenti, hogy Izlandon kerülhet a világon először kormányra Kalózpárt, amivel már önmagában történelmet írnának.