Gyöngyi
9 °C
9 °C

Az FSZB megölte az Iszlám Állam észak-kaukázusi vezetőjét

2016.12.04. 08:28 Módosítva: 2016-12-04 08:29:15

Megölték szombaton az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet észak-kaukázusi csoportjának vezetőjét. A Vilájat Kavkaz vezetőjét számos oroszországi támadásért terheli felelősség, írja az MTI.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vasárnap hajnali közleménye szerint az IÁ-hoz kötődő, Dagesztánban székelő csoport vezetőjét, az 1981-ben született Rusztam Magomedovics Aszelgyerovot, más nevén Abu Muhammadot és belső körének négy tagját egy különleges művelet során ölték meg a dagesztáni főváros, Mahacskala közelében, Talgi településén.

Az orosz hatóságok szerint több terrortámadás mellett Aszelgyerov állt a 2013. december 29-én, a volgográdi pályaudvaron elkövetett öngyilkos merénylet, valamint az egy nappal későbbi, egy trolibusz ellen végrehajtott robbantás mögött. A véres merényletekben több mint 30 ember vesztette életét.

Aszelgyerov egyike volt azoknak a szélsőségeseknek, akik 2014-ben elsőként fogadtak hűséget az Iszlám Államnak. A főként Irakban és Szíriában tevékenykedő terrorcsoport vezetői 2015 júniusában jelentették be, hogy Aszelgyerov vezetésével létrehozták a Vilájat Kavkaz nevű szervezetet Oroszországban. A terrorista vezér kiiktatásával végződő szombati akciónak nincsenek sem civil, sem hatósági áldozatai, olvasható az FSZB közleményében.