Ábrahám
14 °C
31 °C

Az EU alig két év alatt le akarja zavarni a brexitet

GettyImages-627793490
2016.12.06. 13:32

2018 októberére le kell zárni a tárgyalásokat Nagy-Britannia kilépésről az EU-ból – közölte az EU brexit-ügyben illetékes főtárgyalója. Michel Barnier szerint ehhez azonban 2017 márciusáig mindenképp meg kell kezdeni a kilépési tárgyalásokat, amelyek megindítását London nem kapkodja el: a brexitről szóló népszavazás, amely a kilépés pártiak szűk többségét hozta idén júniusban volt.

 A népszavazás után lemondott Cameron kormányfő helyébe lépett Theresa May korábban már jelezte, hogy a tárgyalások megindítására márciusban lehetséges, így beleférnek a tárgyalásokra adott másfél éves időkeretbe.

„Az EU készen áll. Őrizzük meg a nyugalmunkat és tárgyaljunk” – idézte Barnier-t a CNN.

A főtárgyaló közölte, hogy London nem mazsolázhat a kilépéskor az EU vívmányaiból, így nem részesülhet az egységes piac előnyeiből sem. Az áruk, a tőke, a szolgáltatások és az emberek szabad mozgása egymástól nem elválaszthatók, az EU-n kívüli országok ezekből nem részesülhetnek úgy, ahogyan a tagok – hangsúlyozta Barnier.