István, Vajk
17 °C
22 °C

Teljesen feleslegesen mondott le a francia kormányfő

2016.12.07. 13:21

A BVA legfrissebb közvélemény-kutatása szerint teljesen feleslegesen mondott le Manuel Valls francia kormányfő hétfőn, esélye sincs arra, hogy bejusson az elnökválasztás második fordulójába.

Ha Manuel Valls januárban megnyeri a baloldali előválasztást, az elnökválasztás első fordulójában maximum 21 százalékot érhet el - de ez csak fordulhat elő, ha a függetlenként induló Emmanuel Macron volt gazdasági miniszter visszalép és a centristák nem állítanak jelöltet. Azonban még ebben az esetben is lemaradna a Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen (26 százalék) és a konzervatív Francois Fillon (29 százalék) mögött. (A jobboldal előválasztási küzdelméről itt írtunk részletesen.)

Ha azonban Macron és a radikális baloldal vezetőjének számító Jean-Luc Mélenchon is ringbe száll, a volt miniszterelnök csak 13 százalékra számíthat, míg a két másik baloldali jelölt 14-14 százalékra.

A felmérés egyetlen olyan forgatókönyvet sem talált, amelyben akár Fillon, akár Le Pen alulmaradna bármelyik baloldali jelölttel szemben.

Az elnökválasztás első fordulóját 2017. április 23-án, a másodikat pedig május 7-én rendezik meg Franciaországban.