Bertalan
11 °C
27 °C

Adócsalás miatt megy börtönbe az adócsalás ellen küzdő francia exminiszter

2016.12.08. 11:53

Három év börtönre ítélt csütörtökön a bíróság egy volt francia minisztert, Jerome Cahuzacot, aki amikor még hivatalban volt, az adócsalás elleni harcot vezette. A bíróság most azért ítélte el, mert eltitkolta, hogy Svájcban és Szingapúrban is voltak bankszámlái. A botrány még 2013-ban robbant ki, emiatt mondott le akkor.

A volt költségvetési miniszter 2013 márciusában mondott le, miután a Mediapart tényfeltáró internetes újság leleplezte, hogy éveken át titkos svájci bankszámlával rendelkezett, emlékeztetett a Le Monde. Az adócsalás ellen felelős miniszter négy hónapon át cáfolta, hogy valaha is külföldi bankszámlája lett volna, de az oknyomozó portál közzétett egy 2000-ben készült felvételt egy telefonbeszélgetésről, amelyben Cahuzac állítólag a titkos számláról beszél. Miután az ügyészség megállapította, hogy a hangfelvételen a miniszter hangja hallható, eljárást indított az ügyben, amely François Hollande államfő 2012-ben kezdődött mandátumának eddigi legjelentősebb politikai botránya volt.

A Mediapart szerint a miniszter 2001 elején, néhány nappal azelőtt zárta be az adóhatóságnál nem bejelentett számláját a genfi UBS banknál, hogy a nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke lett. A számláról a mintegy 600 ezer euró körüli összeget Cahuzac akkor Szingapúrba helyezte át a lap szerint.

Az adóhivatal elől elrejtett pénz Jérome Cahuzac orvosi tevékenységéből származott, a volt miniszter ugyanis eredetileg plasztikai sebész, és gyógyszergyárak tanácsadójaként is volt jövedelme.

Birdie álnéven Svájcban nyilvántartott számláról Jerome Cahuzac két alkalommal bőröndben hozatott el tízezer eurónyi összeget készpénzben, amit azután Párizsban, az utcán vett át. Amikor a svájci banktitok kezdett megszűnni a francia hatóságok számára, az összeget egy Seychelles-szigeteki offshore cégen át Szingapúrba helyezte át. Később Korzikán és Londonban vásárolt belőle ingatlanokat. Jérome Cahuzac és volt felesége azóta ezeket eladta és rendezte minden adósságát a francia adóhivatalnál.

A botrányt követően jött létre az az új hatóság, amely az illetékes állami szervek segítségével és az érintettek meghallgatásával ellenőrzi le a mintegy kilencezer közéleti személyiség kézzel kitöltött vagyonnyilatkozatait, s kéri a dokumentumok korrigálására azokat, akik jóhiszeműen tévedtek, illetve tesz feljelentést a feltételezett csalók ellen.