Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Elképzelni sem tudja, milyen az élet az ISIS terrorállamában

qIMG 7966
  • Elutaztunk az Iszlám Állam iraki fővárosa, Moszul környékére.
  • A várost jelenleg 100 ezer fős koalíciós sereg próbálja visszafoglalni az ISIS-tól.
  • A veszettül védekező terroristák miatt a véres ostrom már másfél hónapja tart.
  • A közel Budapestnyi városból ezrével menekülnek a lakók, akik elmondták: milyen volt 2 évig élni az Iszlám Államban.
  • Ezeket a sztorikat egy középkori stílusú, beteg fantasyben tudtuk volna elképzelni.
2016.12.08. 10:41

Ha egy golyóval három embert lehet megölni, akkor tíz golyóval hányat?

Ez nem valami bizarr vicc, hanem létező számtanpélda az Iszlám Állam (ISIS) egyik tankönyvéből. A feladat a terroristák területén élő gyerekeket tudományra és a megfelelő világlátásra tanítja, minket pedig arra, hogy milyen mértékig kifacsarodott az élet az Iszlám Államban.

Az ISIS fogságában nem egyszerűen nehéz vagy veszélyes élni. A túlélők beszámolóiból a földi pokol rajzolódott ki. A nyilvános kivégzések, az embertelen szabályok és a mindent belengő félelem olyan világot vázolt fel, amit eddig csak egy beteg lelkű író középkori fantasyjában tudtam volna elképzelni.

A háború földjén

Azért utaztam az ostromlott iraki ISIS-főváros, Moszul térségébe, hogy felkeressem a frissen felállított menekülttáborokat. Itt éltek azok az emberek, akiknél pontosabban senki nem tudta, milyen világ építésén fáradozik az Iszlám Állam. Moszult 2014-ben foglalta el a terrorszervezet, azóta több mint egymillió iraki él teljes elszigeteltségben az uralmuk alatt. Az első túlélők a mostani harcok miatt tudtak megszökni, hogy két év után újra találkozzanak a 21. századi világgal.

fDSC03652
Fotó: Földes András

Történeteik úgy is sokkolóak voltak, hogy már maga az utazás is felkészített a brutalitásra.

Moszul 50 kilométeres körzetében minden a háborúról szólt.

A normális élet eltűnt, mintha a fegyvertelen, békés lét rendhagyó kivétel lenne a pusztítás természetes rendjében.

Mit kell tudni Moszul ostromáról?

Moszul Irak második legnagyobb városa, amelyet 2014 júniusában foglalt el az ISIS. A városnak szimbolikus jelentősége is van: Abu Bakr al-Bagdadi itt kiáltotta ki az iszlám kalifátust. Moszul ellen október 17-én kezdett offenzívát az iraki és nemzetközi koalíció.

Az Iszlám Állam olyan hevesen védekezett, hogy a Moszul körüli kisebb településeket is csak erős légi támogatással tudták bevenni. A csapatok november elején, riportunk készítésének idején érték el Moszul külvárosát.

Egy útkereszteződésben házmagasságú betonelemek hevertek szanaszét: a védelmi vonalként felállított falat egy légi csapás sokkoló ereje kártyapakliként terítette szét. Autónk a felszaggatott aszfaltút mellett, a mély porban bukdácsolt.

  „Nem hiszem el. Ez régen gazdag mezőgazdasági terület volt – mondta halkan tolmácsom a kocsi ablakára tapadva. – Az emberek olajbogyót és szőlőt termesztettek.” Ekkor tűnt csak fel, hogy a fekete csonkok erdeje körülöttünk valójában felperzselt, szétbombázott olajfaliget.

Néptelen városokon hajtottunk át. Egy homlokzat nélküli ház belső falán, a fürdőszobatükörben felvillant a sárga porral borított kocsink.

qIMG 8487
Fotó: Földes András

Ezt a világot fegyvert és terepszínű ruhát viselő emberek lakták. Katonai ellenőrző pontokon lapozták az iratainkat és kutatták át a csomagtartónkat. A települések szélén álló harckocsik ágyúi mutatták, hogy éppen merre van a front. A katonák pedig utánunk szóltak, hogy figyeljünk majd, hova lépünk, mert sok a házi készítésű akna a környéken.

Mindez azonban csak a felszín volt. A terror mélysége akkor tárult fel, amikor a túlzsúfolt menekülttáborok lakói rám öntötték az elmúlt két évük nyomorát.

Halálbüntetés farmernadrágért

„A ruházkodási szabályokkal kezdték. Kötelezővé tették a disdasát” – emlékezett vissza az ISIS érkezésére a dibegai tábor egyik lakója. A férfi meglengette magán a hosszú, lábszárközépig érő köntöst, jelezve, hogy jobb híján még most is az ISIS-kompatibilis öltözéket hordja.

„És nem lehetett logó vagy felirat a ruhádon. Ebben biztosan megbotoztak volna” – mosolyodott el egy huszonéves, Messi feliratú focimezt viselő fiú. A szűk épület betonpadlóján két nő és egy férfi ült még, mormogva bólogattak.

fIMG 7786
Fotó: Földes András

„Én megfeleltem volna ebben az öltözékben?” – mutattam szürke pólómra.

„A pólód oké, de farmerban vagy. Az nagyon tilos. Farmerviselésért azonnal megölnek” – mondta a fiú olyan hangsúllyal, mint aki azt meséli, mennyire büntetik a rendőrök a gyorshajtókat. De nem volt időm elmerengeni az extrém büntetési tételen, mert meglepetésemet látva beszélgetőtársaim sorban dobták be a bizarr tilalmakat.

Borotválkozni sem lehetett.

„A szakáll levágásáért kezdetben 70 ezer dinár volt a büntetés. De a végén már 100 ezret (20 ezer forintot) fizettettek” – mondta Messi, a mellette ülő idősebb férfi pedig megjegyezte: „Meg persze börtön és botozás.”

Mint kiderült, a börtön és a botozás minden büntetés mellé járt, talán csak a kivégzést leszámítva.

„Tilos volt a dohányzás is – mondta már egy másik csupasz betonviskóban a folyamatosan cigiző férfi. – Két évig alig dohányoztam. Ha tudtam venni a csempésztől, akkor a zoknimba dugtam, és úgy vittem haza.” A férfi komoly dohányos lehetett, ha vállalta a kockázatot. A dohányzásért ugyanis 100 dollárnyi büntetés, 30-40 nap börtön és 90 botütés járt. „A botütést nem szó szerint kell érteni. Kábellel ütötték az embert” – tisztázta a jogi helyzetet a férfi.

qIMG 8028
Fotó: Földes András

„A bátyámat 75 ütésre ítélték, mert cigizett” – beszélt a büntetésekről egy fiatal, erősen sminkelt, de kendős lány. Hiába kérdeztem, hogy mi történik az emberrel, ha hetvenötször megkorbácsolják egy kábellel. Ahol a halálbüntetés mindennapos tétel, ott a botozásról annyit beszélnek, mint nálunk egy parkolási bírság befizetéséről. „Fájt neki, piros volt a háta. Utána egy ideig nem tudott járni” – vonogatta a vállát a lány. Csak akkor élénkült fel, amikor arról kérdeztem, hogy melyik szabályt volt a legnehezebb betartania.

Tilos volt a smink.

Felnevettem. A válogatott borzalmak után ez az őszinte válasz szinte megnyugtatott, hogy a tinilázadást a legdurvább terror sem tudja legyőzni. „Te kaptál valamilyen büntetést?” – kérdeztem már mosolyogva, amire ő büszkén válaszolt. „Kétszer tartóztattak le, mert úgy mentem ki az utcára, hogy nem takartam el a szemem.” „Miért nem” – kérdeztem újabb vidám megjegyzésre várva. „Mert akkor nem látok semmit. Hogy lehet úgy járni?” – mondta keserűen, én pedig tudtam, hogy nincs menekvés a nyomasztó valóságból.

Összeszorult a gyomrom, tudván, hogy az embertelen körülmények a nőket még inkább sújtják ezen a vidéken. És nem csak az ISIS uralma alatt.

A nőknek nem csak botozás jár

A dibegai táborba 1500 ember is érkezik naponta, és hiába létesülnek újabb és újabb sátorvárosok, ilyen tömegű menekülttel képtelenek megbirkózni. A nőket és a gyerekeket jobb híján az eredetileg iskolának szánt épületben és még inkább az udvarán helyezik el.

„Két napja jöttünk” – mondta mosolyogva a mély ráncai és cserzett bőre alól is női bájt sugárzó, kendős asszony. „A férjem még ott maradt, mert el kell adnia a birkákat. Én azért szöktem ki, hogy elhozhassam a gyerekeket. Folyamatosak voltak a légi csapások, nem volt már étel, áram, semmi” – mesélte olyan nyugalommal, mintha nem két fiú meg egy kislány rángatta volna a ruháját, és nem nyüzsgött volna az udvaron további kétszáz gyerek, a hozzájuk tartozó anyákkal együtt.

qIMG 7980
Fotó: Földes András

„A nőknek nagyon nehéz az Iszlám Államban. Mindenünket el kell takarni. Aki nem viselte el a kesztyűt, azt börtönbe vitték, és... és erőszakoskodtak vele.”

A nő ekkor is mosolygott, vastag ujjú kezeivel magához ölelte a két fiát, akik a fényképezőgépem fixírozták. „De itt sem könnyű. Két hónapja lakunk ezen az udvaron. A hét gyerekemmel három matracon alszunk a szabad ég alatt.” Nem kellett mondania, tudtam, hogy a novemberi éjjeleken már a sivatagban is hideg van.

Ezért ilyen félelmetesek az ISIS-harcosok

Túlélők mesélték el, mi az Iszlám Állam harci sikerének titka. Olvassa el riportunkat.

Háború a mobiltelefon ellen

A nő mosolygott, engem pedig megragadott az a szenvtelen nyugalom, amivel ezek az emberek beszámoltak borzalmas sorsukról.

A tárgyilagosság csak részben következett abból, hogy a túlélőknek megemelkedett az ingerküszöbük. Számíthatott az is, hogy az Iszlám Államban élők évekre elveszítették a kapcsolatot a 21. századdal:

a mindennapos téboly akár normálisnak is tűnhet, ha nincs mihez viszonyítani az állapotokat.

Márpedig az ISIS a telekommunikációs eszközök birtoklását büntette a legkeményebben. „Akinél SIM-kártyát találnak, azt megölik. Ez volt a kihirdetett törvény” – válaszolta egy kölyökképű, de hosszú imámszakállat viselő fiú, amikor arról faggattam, miért nem jelezték szorult helyzetüket a külvilágnak.

qIMG 7908
Fotó: Földes András

A Moszulhoz legközelebbi táborban beszélgettünk. Az itt lakóktól lehetett a legfrissebb információkat gyűjteni, hiszen sokuk napokkal korábban még a pokolban lakott. A legtöbbjüknek arra sem volt ideje, hogy leborotválja a kötelező szakállt. A terror közelségét a horizonton szétterülő fekete füst is jelezte. Ott folytak éppen a harcok.

„Az első négy-öt hónapban még volt tévé, internet, mobil. De aztán sorban mindet betiltották” – emlékezett vissza a terror kezdeteire egy férfi, akit a frissen felállított, ENSZ feliratú sátra előtt szólítottam meg. „Akinél parabola antennát láttak, azt keményen megbüntették. Nem volt tévé, semmi” – tette hozzá egy közelben ácsorgó fiatalember.

Egyre világosabb lett, hogy az ISIS a sokkoló barbárságot átgondolt pszichológiával ötvözte. Az alattvalókat nemcsak a jogok tekintetében taszították vissza a középkorba, de arra is figyeltek, hogy a mindennapi gondolkodásuk se léphessen túl ezen a brutális világon.

De volt egy még veszélyesebb intézkedésük. Uralni akarták a következő generációk világlátását is. Iskolákat alapítottak.

Iskola, ami a háborúra nevel

Ha nem a legkülönbözőbb táborokban hallom ugyanazokat a sztorikat az Iszlám Állam iskoláiról, valószínűleg a túlélők túlzásaként könyvelem el azokat.

„Amikor a Daes elfoglalta a városunkat, megváltoztatták a tanrendet. Az első évben még tanítottam, de a másodikban már nem voltam hajlandó – mesélte egy ősz szakállas, arab kendőt viselő egykori tanító. – Pedig kötelező volt a tanítás. Inkább vállaltam a büntetést.”

„Hogy mi volt a büntetés? Két nap börtön” – folytatta a történetét. Majd azt is elmondta, miből lett elege.

„Teljesen átírták az összes tárgyat. Csak katonai és vallási dolgokkal lehetett foglalkozni. Angol tanítottam, és csak olyan szavakat lehetett tanítani, mint hogy mecset, bombázó, RPG meg a fegyverek nevei.”

qIMG 8009
Fotó: Földes András

A dibegai tábor kaotikus nyüzsgésében álltunk, egyre többen gyűltek körénk, hogy egyetértően bólogassanak. „A történelmet teljesen megváltoztatták, csak az iszlám történelemről lehetett tanítani. De még a matematika is ISIS-es lett.” Kérdőn néztem a tanítóra, aki olyan példát hozott, hogy azt nem hittem el.

Például hogy két lövedék meg két lövedék, az négy lövedék.

Csak akkor jöttem rá, hogy az Iszlám Állam tébolya tényleg ezen a fokon tombol, amikor egy 150 kilométerre fekvő táborban a kék melegítős, duci fiú a cikkünk elején található példával magyarázta, hogy inkább miért maradt ki az ISIS-os suliból.

„Ha egy golyóval három embert lehet megölni, akkor tíz golyóval hányat? Ez volt az egyik számtanpéldánk” – mondta.

A Messi-pólós srác egy másik táborban pedig a történelemoktatáson akadt ki. „Csak az iszlámról tanítottak, de az is hazugság volt.” A diktatúrák persze nem véletlenül akarják kontrollálni az iskolákat a világon mindenütt. Az oktatás meghamisítása a legjobb módja a hívek gyűjtésének.

„Néhány ismerősöm az agymosás után csatlakozott a Daeshez. Harcosok lettek” – hozott egy ISIS-es sikersztorit a srác.

Kívülállóként az még nem lepett meg, hogy leálltak az iskolák: végül is tanítás nélkül lehet élni. De alapvetően zavart össze, amikor kiderült, hogy az Iszlám Állam még ennél is mélyebben belenyúlt alattvalói életébe. 

Riportunk második részében szemtanúk számolnak be, hogy milyen borzalmakat láttak saját ablakaik alatt, és mi volt a taktikájuk a túlélésre.