Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Elképesztő dolgot művelt egy szaúd-arábiai nő a nyílt utcán fényes nappal

2016.12.13. 09:18

A szaúdi rendőrség őrizetbe vette a húszas éveiben járó Malak al-Sehrit, írja a Guardian. A bűne az volt, hogy fényes nappal pózolt a nyílt utcán anélkül, hogy viselte volna a törvény által előírt, hajat elfedő kendőt, és a bokáig érő, karokat is eltakaró fekete lepelt.

A nő fekete felsőt, virágmintás szoknyát viselt, haja szabadon volt. A kép Rijád központjában készült. A kép alapján szaúdi twitterezők tömege követelte, hogy vegyék őrizetbe Malak al-Sehrit, mások szolidaritását fejezték ki vele. Egy helyi lap szerint a vallási rendőrségen jelentette fel valaki a nőt.

A rendőrségi szóvivő szerint azzal is megvádolták, hogy nyíltan beszélt férfiakkal folytatott tiltott viszonyairól.

A nyugati világ egyik legfőbb arab szövetségénél a nyugati világ mércéi szerint felfoghatatlan módon nyomják el a nőket. Autót nem vezethetnek, éttermekbe, cukrászdákba férfi családtag kíséretében léphetnek be, és ott is csak a kijelölt helyen tartózkodhatnak. Bankokban és más hivatalokban is elkülönítve intézhetik ügyeiket. És egyáltalán: ha elhagyják otthonukat, maguk mellé kell venniük egy férfi kísérőt, többnyire családtagot. A szexuális erőszak áldozatait nem védik, hanem felelőssé teszik, amiért egyedül maradtak idegen férfival. A házasságtörést halállal büntetik.

Az utcán a bokáig érő fekete lepel és a hajat eltakaró kendő viselése a külföldi nőknek is kötelező. 

Már-már forradalmi változás volt, hogy a 2015-ös helyhatósági választásokon nők is szavazhattak sőt, indulhattak.