Lövöldözés volt Zürichben, hárman megsérültek
Három ember súlyosan megsérült, amikor egy férfi lövöldözni kezdett Zürichben egy iszlám imaközpontban, ami egyébként a város központi pályaudvarától sincs messze. A hatóságok közlése alapján egyelőre nincs bizonyíték, hogy vallási indíttatású támadásról lenne szó.
A támadó 17:30-kor lépett be az imaterembe, és tüzet nyitott, majd pedig elmenekült. A rendőrség megerősítette, hogy három felnőtt, egy 30 és egy 56 éves férfi súlyosan megsérült, egy 35 éves férfi közepesen súlyos sérülést szenvedett.
A teremben a lövöldözés alatt többen is tartózkodtak, de a rendőrség egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy pontosan hányan. Az imaközpontot jórészt szomáliai hívők látogatták. Nagyjából 80 hívő járt oda rendszeresen, egyszerre azonban általában tíz ember tartózkodott a teremben.
A lövöldöző elmenekült, az indítéka egyelőre nem ismert. A rendőrség lezárta a környéket, a Blick.ch szerint kutyákkal keresnek egy 30-as férfit. A szemtanúk szerint fekete ruhát és fekete sapkát viselt.
A helyszíntől nagyjából 300 méterre találtak egy holttestet a Gessner hídnál, azt egyelőre nem tudni, hogy van-e összefüggés a két eset között. Az AFP egyik képén az látszott, hogy a holttest mellett egy pisztoly volt.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.