Jácint
15 °C
31 °C

Megszólalt a berlini terrortámadás magyar túlélője

2016.12.20. 23:30

"Mindenhol szétdőlt faházakat láttam és sérülteket, akik a földön fekve jajgattak" – mondta a berlini terrortámadás egyik magyar túlélője, Guba Ágnes a Blikknek, aki méterekre volt csupán a kamiontól.

Mint mondta, éppen a vásári bódék között sétált, amikor észlelte, hogy elhaladt mögötte valami, ezután óriási csattanást hallott. "A tömegben nem láttam, pontosan mi történt, csak hogy pánikszerűen szaladó emberek árasztották el a vásárt. Van, aki azt kiabálta, hogy tűz van, mások bombát üvöltöttek" – idézte fel emlékeit.

Ágnes arról is beszélt, hogy a könnyebb sérülteket egy épen maradt faházba vitték, a súlyosakat pedig azonnal kórházba szállították. Könnyebb sérülései ellenére őt is oda vitték. "Kiderült, az ijedtségtől nagyon felszökött a vérnyomásom. Infúziót kötöttek be nekem, majd szirénázva siettek velem a kórházba" – mondta, és azt is felidézte, annyira rosszul lett, hogy azt hitte, infarktust kapott. Ágneshez később rendőrök érkeztek, akik kihallgatták őt, ezután hagyhatta el a kórházat.

A berlini terrortámadás helyszínén több magyar is tartózkodott, a könnyebben sérült Ágnesen kívül egy lángosos és egy kürtőskalácsárus is, nekik azonban nem esett bajuk. Az Iszlám Állam által magára vállalt támadásnak legalább 12 halottja van, és közel ötvenen sérültek meg. 24-en már elhagyták a kórházat, 14 embert életveszélyes állapotban kezelnek. Az elkövető elmenekült, fegyver lehet nála.