Bence
10 °C
25 °C

Milliárdokba kerülhet Trump bevándorlók elleni kampánya

2016.12.20. 19:38 Módosítva: 2016-12-20 19:38:15

Donald Trump egyik bedobott ötlete, hogy deportálja az országban élő bevándorlókat. A terv egyszerűnek hangzik, ugyanakkor több kárt, mint hasznot hajthat. A CNN által idézett tanulmány szerint milliárdokba kerülhet az országnak, ha kitoloncolnák azokat, akik még gyerekként érkeztek az Egyesült Államokba, és egy jogszabálynak köszönhetően legálisan vállalhatnak munkát.

Az Obama által hat éve elfogadott törvénynek köszönhetően olyanok százezrei léphettek be a munkaerőpiacra, akik korábban illegálisan kényszerültek élni. A törvény visszavonásával 645 ezer ember vesztheti el munkahelyét, és kerülhet vissza az illegalitásba, vagy kényszeríthetik az ország elhagyására. A DACA nevű programnak köszönhetően legalizált bevándorlók 87 százaléka jelenleg dolgozik, írja a tanulmány, amelyet a Center for American Progress nevű tanácsadó cég készített.

Egy másik, a bevándorlók jogi képviseletével foglalkozó San Francisco-i szervezet szerint már az 3,4 milliárd dollárba kerülhet, hogy munkáltatóik új alkalmazottakat keressenek a helyükre munkahelyükön. Nehézséget jelenthet, hogy az új munkavállalót nem mindig lehet rögtön megtalálni.

A jogvédők szerint a jelentős számú munkavállaló eltűnése megmutatkozik majd az ország adóbevételein, és csökkennek a társadalombiztosítás bevételei is, akár 24,6 milliárddal. Ezeket a problémákat az sem orvosolja, hogy a munkáltatók új alkalmazottakat vesznek fel, hiszen ők egy másik munkahelyet hagynak üresen.

Egyelőre nem tudható, hogy Trump mikor vágna bele a kockázatos akcióba. Egy korábbi interjúja szerint először azokat deportálná, akik valamilyen bűnt követtek el. Utánuk jönnének a büntetlen bevándorlók.