Jácint
15 °C
31 °C

Kitiltották a dalai lámát Mongóliából

2016.12.21. 11:30 Módosítva: 2016-12-21 11:45:03

A mongol külügyminiszter kijelentette, hogy a dalai láma többé nem teheti be a lábát az országukba - írja a Fox News. Azért döntött így, mert a száműzetésben lévő tibeti spirituális vezető látogatásai miatt összetűzésbe kerültek Kínával, és ezért egy nagyobb, 4,2 milliárd dolláros (1254 milliárd forint) hitel folyósítása is veszélybe került.  

Kedden jelent meg egy mongol napilapban, hogy a külügyminiszter szerint ezentúl vallási eseményeken sem vehet részt a láma Mongóliában. A kínai külügy a kitiltásra reagálva szerdán azt közölte, hogy reméli, komolyan veszik, és be is fogják tartani ezt az ígéretüket. 

Peking ugyanis azzal gyanúsítja a dalai lámát, hogy Tibet vallási és politikai vezetőjeként azon dolgozik, hogy elszakítsa Tibetet Kínától. A dalai lámák addig gyakorolták részleges uralmukat Tibetben a kínai kormány által bizonyos mértékű autonóm hatalommal felruházva, amíg a Kínai Népköztársaság 1959-ben teljesen ellenőrzése alá nem vonta Tibetet. A 14. dalai láma, Tendzin Gyaco ekkor Indiába menekült. Mongólia erősen függ Kínától, ezért nem akarnak velük ujjat húzni.