Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Rasszizmus miatt színészek és énekesek mondtak fel egy német színházban

2016.12.28. 16:36

Több színész és énekes is távozik a németországi Gera város színházától a hétköznapokban tapasztalt rasszista, idegengyűlölő támadások miatt - írja az MTI.

A Gera-Althenburg Theater igazgatója elmondta, hogy négy színész, illetve énekes úgy döntött, hogy az évad lezárultával nem újítja meg szerződését a színháznál, mivel az utcán vagy közlekedési eszközökön újra és újra sértő megjegyzéseket tesznek rájuk bőrszínük miatt vagy azért, mert nem németül beszélnek. A művészek szerint a verbális támadások elérték a tűréshatárt.

Többször is sértegették például a színház egy Németországban született, ázsiai gyökerű munkatársát. Az igazgató arra kérte az érintetteket, hogy tegyenek rendőrségi feljelentést, de ők nem akarják, hogy áldozatként bélyegezzék meg őket.

A megdöbbenését és aggodalmát hangoztató igazgató szerint ez az első eset, hogy valaki rasszista támadások miatt távozik a színháztól, amelynek 300 munkatársa közül minden hatodik külföldi, a balett-társulatban például csak egyetlen német van.

Az igazgató szerint a gerai színház multikulturális intézmény, maga a megvalósult integráció.