Huba
17 °C
33 °C

Sorin Grindeanu lehet Románia új miniszterelnöke

2016.12.30. 09:18

Klaus Iohannis román államfő Sorin Grindeanu volt távközlési minisztert bízta meg a kormányalakítással, írja az MTI a román elnöki hivatalra hivatkozva. A parlamentnek tíz napon belül kell megszavaznia a kabinet névsorát és a kormányprogramot.

A december 11-i választásokon a Szociáldemokrata Párt (Partidul Social Democrat, PSD) győzött a szavazatok 46 százalékával, a centrista-jobboldali Liberális Párt 20 százalék fölött végzett.

Liviu Dragnea, a PSD elnöke első körben a muzulmán vallású Sevil Shhaideh korábbi államtitkárt és regionális fejlesztési minisztert kérte fel kormányalakításra. Az államfő ezt a javaslatot kedden elutasította. Iohannis nem indokolta a döntést, de a román média arra következtetett, hogy Sevil Shhaideh szíriai származású férjével nemzetbiztonsági aggályok merültek fel.

Sorin Grindeanu Karánsebesen született 1973-ban, itt végezte az iskolai tanulmányait is. 1992 és 1997 között a temesvári egyetemen informatikát tanult. Itt rövid ideig asszisztensi állást töltött be, majd 2001 novembere és 2004 januárja között a Temes megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság igazgatója volt.

2008-ig két cégben is igazgatói tisztséget töltött be, majd 2008-tól 2016-ig Temesvár alpolgármestere volt. A 2016-os önkormányzati választások után a Temes Megyei Tanács elnöke lett. 2014 decembere és 2015 novembere között távközlési miniszter volt Victor Ponta kormányában, írja a Transindex.