Ilona
16 °C
33 °C

Visszaküldte Franciaországba a deportált menekülteket Mali

2016.12.30. 15:11

Mali visszaküldött Franciaországba két menekültet, akiket a hatóságok kitoloncoltak az országból. Az afrikai ország vezetése szerint ugyanis semmi nem bizonyítja, hogy a menekültek valóban az ő állampolgáraik. A két menekültek ugyanazzal a géppel távoztak, amivel érkeztek, számol be az esetről a BBC.

A kormány azt mondja, hogy nem fogadhat be olyanokat, akikről csak feltételezik, hogy Mali polgárai. 

A menekültek papírok nélkül, európai utazási engedéllyel repültek Maliba. 

Az afrikai országban vitákat kavarnak a visszatelepítések. Az ország kormánya szerint azzal, hogy európai utazási engedéllyel, de útlevél nélkül tesznek repülőre embereket, nemzetközi jogokat sértenek.

2015 novemberében az EU 1,9 milliárd eurós alapot állított fel az afrikai migráció megállítására. A bejelentés szerint afrikai vezetők ennek kapcsán bejelentették, hogy visszafogadják az EU-ból kitoloncolt menekülteket.

Mali viszont azt állítja, hogy nem egyezett bele a Maliból származó migránsok visszafogadásába.