Salamon
6 °C
14 °C

Rejtélyes erőkkel harcol a török elnök

2016.12.31. 17:30

Törökország 93 évvel a köztársaság megalapítását követően újabb függetlenségi háborút vív - vélekedett szombaton Recep Tayyip Erdogan török elnök újévi köszöntőjében.

"A nemzeti egység, a területi épség, az intézményrendszer, a gazdaság, a külpolitika, röviden államiságunk minden eleme heves támadás alatt áll" – jelentette ki a török elnök az MTI tudósítása szerint.

"A terrorszervezetek csupán látható megnyilvánulásai és eszközei ennek a harcnak. Mi lényegében az e szervezetek mögött álló erők ellen küzdünk". Azt nem mondta el, kik is ezek a rejtélyes erők.

A július 15-i sikertelen puccskísérletet Erdogan a köztársaság történelmében tapasztalt "legocsmányabb terrortámadásának" minősítette. "Törökországnak sikerült e katasztrófát követően feltámadnia és újrakezdenie".

Erdogan az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok mozgalmát teszi felelőssé az erőszakos hatalomátvételi kísérlet kiterveléséért. Azóta több mint 40 ezer embert tartóztattak le a török hatóságok, és tízezreket bocsátottak el a közszolgálatból.

A török elnök újévi köszöntőjében kiemelte, hogy az állami intézmények "megtisztításán" túl "ezeket a ráksejteket" a társadalmi berendezkedés minden szintjén ki fogják irtani. Az államfő szerint hosszadalmasnak ígérkezik ez a harc. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a török nemzet akarata elég erős lesz ehhez.

Hozzáfűzte: bízik abban, hogy 2017 Törökországnak, a térségnek és a világnak is biztonságot, békét, boldogságot és jólétet hoz majd.