Összefoglaló

Percről percre Trump is elismerte, hogy az oroszok hekkeltek

Donald Trump az első hivatalosan meghirdetett sajtótájékoztatót tartotta megválasztása óta
A sajtótájékoztatót egy nappal Barack Obama búcsúbeszéde utánra időzítették
Trump elküldte a francba a CNN-t, beszólt a BBC-nek, betegeknek nevezve azokat, akik szerint az oroszok kompromittáló információkat gyűjthettek róla
Az oroszok hekkeltek, de mindenki más is, főleg Kína
Cégét a fiaira ruházza, szerinte ezzel az érdekütközés kérdését lezárta
A munkahelyek védelmében jól megadóztatná a külföldre távozó cégeket
Ez a poszt a következő Percről percre része:

Trump is elismerte, hogy az oroszok hekkeltek

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Legalábbis, ha nem jó munkát végeznek, ezt ígérte a választott elnök.

    Ezzel az Apprentice című valóságshowra utalt, amiben a "Ki vagy rúgva" volt a drámai végszó, kb. mint a "Hagyd el a villát".

  • „Meglátják, az oroszok jobban fognak tisztelni minket, mint korábbi elnökök alatt" – mondta. Azt is kiemelte, hogy nem fognak egy olyan reset gombbal előállni az oroszokkal újrakezdett kapcsolatokhoz, mint amikor Hillary Clinton volt külügyminiszter. Szerinte Oroszország és más országok, mint Kína, Japán, Mexikó, minden ország jobban fogja tisztelni az USA-t, mint korábban.

  • Nem hagyta magát a CNN újságírója, de Trump sem hagyta magát, nem adott szót, hiába hangzott el mér félig a kérdés. „Nem adok szót, a CNN egy szemét”

    „Álljon fel! BBC, na, az is szép” – mondta magát nem meghazudtolva Trump.

    „Hisz ön a titkosszolgálatoknak?” – kérdezték tőle később. Trump szerint nagyon hasznosak, és fontosak a hekkelésekről szóló jelentéseik is, de a kibertámadásokról szóló újabb összefoglalót 90 napon belülvárja.

    Szerinte hekkelt Oroszország, de „Kína, és mindenki más is”. 

  • A legfelsőbb bíróságról azt mondta, hogy 20-as listája van potenciális jelöltekkel, már több embert is meghallgattak. Majd két héttel a beiktatása után fog előállni a jelöltjével a tavaly meghalt Antonin Scalia főbíró helyére. Azt is elmondta, hogy jövő pénteken iktatják be, de majd a következő hétfő lesz az első igazi munkanapja, és már az is aláírásokkal telik, ahogy a következő napok is.

  • A mexikói határra tervezett falról azt mondta, hogy megépítik, és ugyan várhatna egy-másfél évet a tárgyalásokra Mexikóval, de ezt nem akarja megtenni. Megismételte, hogy Mexikó valahogy fizetni fog érte, csak utólag. Hozzátette, hogy nagyon szereti a mexikói kormányt és népet, nem hibáztatja őket, hogy hasznot húztak az Egyesült Államokból, de ennek vége lesz.

  • Szégyenletesnek nevezte a Buzzfeed és a CNN tudósítását a nemrég kiszivárgott dokumentumokról, szerinte a náci Németországra volt jellemző a soha meg nem történt tények közlése.

    Felhozta például, hogy a cégénél dolgozó Michael Cone ügyvédről kiderült, nem ugyanaz a Michael Cone, akiről cikkeztek.

    Kifejezte a reményét, hogy fair újságírás váltja majd fel a lejáratókampányokat.

  • „Elmennek a cégek Mexikóba, Michiganben, Ohióban meg munkahelyek szűnnek meg. Én ezt nem akarom” – mondta a munkahelyteremtés kapcsán Trump, aki kemény vámmal akarja sújtani azokat, akik külföldre mennek autókat és légkondikat gyártani.

    Trump szerint az országon belül épp elég mozogniuk a cégeknek a kedvezőbb feltételeket követve, de aki a határt átlépi, az súlyos adót kell, hogy fizessen – mondta, 96 millió munkavállaló nevében az új elnök.

  • Az újságíró kérdésére, hogy mivel fogja helyettesíteni a jelenleg futó Affordable Care Act programot, Trump nem válaszolt egyenesen. Arról beszélt, hogy az Obamacare katasztrofális, és nagy szolgálatot tesznek a demokratáknak azzal, hogy nem hagyják "felrobbanni" a rendszert 2017-ben, hanem helyette visszavonják és egy új tervvel helyettesítik.

    Azt ígérte, az új terv olcsóbb és jobb lesz, és lehet, már a kormányalakítás napján, de mindenképpen még azon a héten át fogják vinni a törvénytervezetet, ahogy a New York Times is megírta.

  • Ez az egyik legnagyszerűbb kabinet, ami valaha összeállt

    – mondta a minisztereiről Trump, miután visszavette a szót. Dicsérte Rex Tillerson külügyminiszter-jelöltet, akit éppen ezekben a pillanatokban hallgat meg a szenátus, és Jeff Sessions igazságügyi minisztert is briliánsnak nevezte. Azt mondta, nem jó, hanem rossz üzleteket köt az USA, miközben több száz milliárd dolláros veszteségek keletkeznek a szabadkereskedelmi egyezmények miatt. „Okos, sikeres emberekre van szükség" – mondta.

  • Senki nem beszélt annyit, mint Sheri Dillon, aki megmagyarázza, hogy az érdekütközést megszüntetik Trump azzal, hogy fiai fogják vezetni szállodáit és más érdekeltségeit.

    Minden bevétel, amely Trump szállodáiban külföldi kormányok delegációitól származik, az államkincstárba kerül – mondta Dillon.

  • Az érdekütközést Trump önként kész elkerülni, üzleti érdekeltségeinek irányításában nem fog részt venni. 

    Trump üzlettől való távoltartásának részleteiről, és a feladatok gyermekeire való átruházásáról Sheri Dillon adóügyi szakember beszél, kijelentve, hogy a cégek nem fognak külföldi üzleteket kötni január 20-tól, amíg elnöki mandátuma tart.

  • „Nyertem" – mondta Trump, ezzel bizonyítva, hogy szerinte az embereket nem érdekli az adóbevallása, ez az újságírókat érdekli. Két fia, Donald Trump Jr. és Eric vezeti majd a vállalatait.

  • Ön szerint Putyinnal Clinton  keményebb lett volna, mint én? Hagyjon már! – legyintett az újságíróra Trump, amikor a túl közeli orosz kapcsolatokról kérdezték.

    Szerinte a mostani kapcsolatok rosszak, de Oroszország segíthet az Iszlám Állam ellen harcolni, ezért reméli, hogy sikerülhet a kapcsolat javítása. "Putyin kedvel engem" 

    "Azt mondák, legyek óvatos, amikor Moszkvában voltam a Miss Universe" moszkvai rendezvényén. Persze, óvatosnak kell lenni, csakúgy, mint mindenütt.

  • Át is tértek a kérdésekre, az első rögtön a hekkelésekre vonatkozott. Azt mondta, hogy a pénteki találkozó, amin felvilágosítást kapott, titkos volt, és ezért nem beszélhet róla. Viszont szégyennek nevezte, hogy információk kerültek. Megismételte, hogy kamu hírek voltak.

    Trump először ismerte el nyilvánosan, hogy Oroszország hekkelte meg a Demokrata Nemzeti Bizottságot (DNC), de azt is hozzátette, hogy sok másik ország is folyamatosan meghekkelte az Egyesült Államokat. Szerinte a DNC védelme nem volt elegendő, ellenben leendő kabinetfőnöke, Reince Priebus megerősítette az RNC védelmét.

  • Nincsenek folyó ügyletei, sem üzletei, sem hitelei, amik Oroszországhoz kötik - ezt állítja Trump. Bár szerinte bármikor könnyedén üzletet köthetne az oroszokkal, de nem akar, mert ez konfliktust szülne.

  • Bár a pénteken nyilvánosságra hozott jelentés szerint a republikánusokokat is feltörték az orosz hackerek, Trump ezt most álhírnek nevezte.

    Szerinte ha feltörték volna a Republikánus Nemzeti Kongresszust, mint a DNC-t, akkor ugyanúgy kiszivárogtatták volna az információkat, mint arról. 

    Végül azt mondta, bár "rossz dolog a hackelés" és "nem kellene csinálni", de fontos dolgokat tudtunk meg a támadások által.

  • Trump az iparok hazahozásáról beszélt, első körben az autóiparról, hiszen a Fordról már tudjuk, hogy Michiganbe költözteti a gyárát. 

    Felvázolta, hogy az autóipar után a gyógyszeripart is haza kellene hozni, mert "katasztrofális", hogy bár rengeteg gyógyszert szednek az amerikaiak, azokat nem maguknak termelik meg.

  • Nagyszerű emberek vannak körülöttem, akikkel nagy dolgokat fogunk véghez vinni – mondta inkább választási kampánybeszéd hangulatához, mint megválasztott elnök beszédét idézve az elnök.

    „Én leszek a világ legjobb munkahelyteremtője” – mondta Trump, az amerikai munkahelyek védelméről szóló kampányígéretére utalva.

  • Trump azzal nyitott, hogy nagyon otthonosan érzi magát a sajtótájékoztatókon, szerinte a jelölést is azért nyerték meg, mert sok tájékoztatót tartottak.

    A média támadását a felvezető beszédre hagyva Trump már nem bántotta a sajtót, sőt, megköszönte a professzionális fellépést, amit szerinte számos sajtóorgánum tanúsított. 

    A jelentésekről annyit mondott, hogy talán a titkosszolgálatoké, talán nem, de ha az, az egy komoly folt lenne a hírszerzés reputációján, szerinte egy ilyen jelentés nem készülhetett volna el, és nem adhatták volna ki.

  • Kilenc napra vagyunk a 45. elnök beiktatásától – mondta Mike Pence, leendő alelnök, az első tapsot aratva. Az alelnök szerint megtisztelő, hogy Trumppal vállt vállnak vetve teheti Amerikát naggyá megint – mondta Trump szlogenjét idézve.

    Elfogadhatatlannak nevezte, hogy bizonyos sajtóorgánumok fals hírek terjesztésével akarják az új elnök legitimitását megingatni. 

  • Trump már megérkezett, de még a felvezető beszéd megy Sean Spicer szóvivőtől, amiben rettentő felháborítónak és politikai boszorkányüldözésnek nevezte a BuzzFeeden megjelent dokumentumot.

  • Igazi liberális huhogásnak neveznék, ahogyan Trump felháborodott azon, hogy egy amerikai titkosszolgálati jelentés szerint az orosz titkosszolgálatok kompromittáló adatokat gyűjthettek róla.

    "Ezt a hamis értesülést a titkosszolgálatoknak nem lett volna szabad hagyniuk kiszivárogni. Hol élünk, a náci Németországban?”

  • New Yorkban tartja a sajtótájékoztatót.

  • Pont a sajtótájékoztató előtti este rakta ki a BuzzFeed azt a neten már egy ideje keringő iratot, aminek hitelességét senki sem erősítette meg, de állítólag egy volt brit hírszerző tavalyi jelentéseinek összefűzése arról, hogyan tartotta a markában Putyin évek óta a Trump-csapatot. Itt olvashat bővebben az egész ügy hátteréről, itt pedig magában a dokumentumban szereplő állításokat szedtük össze. A stábja kamunak nevezte a dokumentumot, fórumozók pedig azt állították, ők vertek át mindenkit, de Trump olyannyira felhúzta magát, hogy sorozatban ontotta az erősebbnél erősebb tweeteket.

  • Trumpék már jó előre mostanra időzítették a sajtótájékoztatót, valószínűleg azért is, hogy a leendő elnök tudjon reagálni elődje búcsúbeszédére, amit kedden este tartott Obama Chicagóban. Többek között arról beszélt, hogy Amerika szinte minden tekintetben jobb és erősebb hely lett elnöksége alatt, de Trumpnak is kiszólhatott, például amikor azt mondta, hogy a haladás sokszor egy visszalépéssel valósul meg.