Megafon, amivel Trump a csúcsra jutott

Észrevette, hogy elnökválasztási győzelme után Donald Trump 64 napot várt az első nagyszabású sajtótájékoztatójával? Összevetésképpen, 2008-ban Barack Obama erre három nappal a győzelme után már sort kerített.

Persze Trump nem tűnt el bő két hónapra a nyilvánosság elől. Hogy sajtótájékoztatójának hiánya elsőre nem is tűnik fel, az az amúgy is sok mindenben új elnök sajátos kommunikációs stratégiájának köszönhető. Bőven nyilatkozott így is, csak épp úgy ért el sokakat, hogy a kekeckedő sajtóval sem kellett bajlódnia. Fogta, és 140 karakterben megmondta a frankót a Twitteren – és minden bizonnyal fogja is pénteki beiktatása után, alaposan felforgatva a diplomácia szokásos útjait, kiszámíthatatlanabbá téve majdani kormányának életét és a gazdasági mozgásokat is.

Vegyük csak az utóbbiakra vonatkozó bejegyzéseket, amelyeket tehát még nem is a Fehér Házból, hanem csak a Trump Towerből eresztett meg:

• Egy könnyed reggeli posztjával beszakította a Boeing részvényeit, 550 millió dollárral csökkentve néhány órára a cég értékét, amikor közölte, hogy az amerikai elnök számára megrendelt gép költségei elszaladtak, így vissza kell mondani a rendelést. A kétszázalékos esés után a részvény ára visszarendeződött, de azért jól mutatja, mire képes egy jól irányzott twitteres bejegyzés, pedig a szerződést nem is bontották fel. A cég vezetője beszélt Trumppal, és megígérte, hogy nem emészt fel négymilliárd dollárt az új elnöki gép kifejlesztése. Más kérdés, hogy Trumpon kívül senki sem beszélt ekkora összegről: a szerződés értéke évi 170 millió dollár, tíz évre, ami eltörpül a cég évi 96 milliárd dolláros bevétele mellett. (Simán lehet, hogy Trumpot nem annyira az ár, mint inkább az zavarta, hogy az új elnöki repülőgép csak 2024-re készül el, így újraválasztva sem sokat repülhet majd vele.)
• Ugyanígy megingatta a Lockheed-Martin részvényárát 3 százalékkal, szintén sokallva az F–35, ötödik generációs vadászgépek kifejlesztésének és hadrendbe állításának költségeit.
• A fenti bejegyzéssel a Boeing árfolyamát lökte fel, miután felvetette, hogy az F–35-ösök helyett esetleg a Boeing F–18 Super Hornet gépeit kellene beszereznie a légierőnek.
• Csaknem egy százalékkal esett a Toyota árfolyama, amikor Trump beszólt a Mexikóban újabb üzemet tervező cégnek. A termelés hazarendelését kampánya egyik fő ígéreteként eladó elnök nagy vámmal fenyegette meg azokat, akik az amerikai piacra külföldön megtermelt javakkal jönnének be.
• Hasonlóan belerongyolt a General Motors részvényárfolyamába is úgy negyedmilliárd dollár erejéig, amikor január elején az autógyártó Mexikóban tervezett beruházásait kritizálta.
• A Ford viszont inkább meggondolta magát, és mégsem vitt újabb beruházást Mexikóba. Trump már kampánya alatt ekézte a Ford tervét. Hogy a cég emiatt hátrált-e meg, az kérdés, mindenesetre Trump a Twitteren dicsérte meg a kisautógyártását az országban tartó cégnek.

A nyilatkozatok közvetlen, rövid távú hatása annyira egyértelmű, hogy van, aki azt gyanítja, az új elnök szűk köre az érintett cégek részvényeinek shortolására játszva hatalmas összegeket nyerhet.

Trump Twitter-fiókjának rizikófaktora már akkora, hogy a nyugati parton lévő cégeknél külön van ember arra, aki az időeltolódás miatt már az éjszaka közepén figyeli, pöttyintett-e politikus bármit, ami befolyásolhatná a vállalat értékét. Van már külön Trump-applikáció is, hogy figyelmeztessen a leendő elnök bármilyen twitteres posztjára.

Vidáman repdes a Twitteren

„Szeretem a Twittert. Olyan, mintha saját újságod lenne” – ismerte fel már 2012-ben a lehetőséget Trump, akinek csaknem 20 millió követője van – négy éve a tizede volt, persze az se kevés –, több, mint az elnök hivatalos Twitter-csatornájának, amelynek be kell érnie 13 millióval. Igaz, Obama az első bejegyzését csak 2015-ben tette, Trump ekkor már rég rutinos tweetelő volt. Kampányának fontos része volt a platform, amivel valószínűleg kimondhatatlanul sok pénzt spórolt meg, hiszen ingyen juttatta el üzenetét milliókhoz, amit aztán továbbított a média is.

Ennek ismeretében az is kérdés volt, átveszi-e majd Obamától a mindenkori elnökre szabott oldalt, amelyen @POTUS üzenhet a világnak. (A latinos hangzású szó persze csak egy rövidítés: President of the United States. A @FLOTUS értelemszerűen a first lady oldala, bár egyelőre nincsen jele annak, hogy Michelle Obamához hasonlóan aktív volna Trump oldalán Szlovéniából származó felesége, Melania.)

Hétfőn már kiderült: a republikánus elnök marad a @realDonaldTrump-nál, a @POTUS-t legfeljebb arra fogja használni, hogy onnan is átterelje a követőket a saját Twitter-csatornájára.

Csivitel az atomhatalom

„Ez már nem Donald Trumpról szól, hanem az Egyesült Államokról” – fakadt ki a CIA távozó főnöke. John Brennan szerint a leendő elnök túlságosan könnyedén mondja ki véleményét a Twitteren, ami lehet, hogy jól áll egy celebnek, de nem biztos, hogy rendben van a világ vezető hatalmának elnöke esetében. 

„A spontaneitás nem szolgálja a nemzetbiztonság érdekeit, ezért mielőtt akár szóban, akár máshogyan reagálna egy helyzetre, legyen tisztában azzal, hogy annak komoly következményei és hatásai lesznek az Egyesült Államokra” – mondta Brennan, aki szerint az elnöknek fogalma sincs Oroszországról.

Hogy a CIA vezetője nem a levegőbe beszél, arra Trump karácsonyi bejegyzése is épp elég jó példa: eszerint

• az Egyesült Államoknak növelnie kell atomfegyverkészletét, visszahozva a hidegháborús nukleáris fegyverkezési versenyt.
• Hogy aztán épp ennek az ellenkezőjét mondja három héttel később a londoni Timesnak adott interjújában.

Korábbi, politikai vonatkozású nyilatkozatai is elég nagy hullámokat vertek. És bizonyosan ez így marad, sőt erősödik akkor is, amikor majd a Fehér Házba költözik. Hogy van-e valóságtartalma a bejegyzésnek, eddig sem számított:

• Lenácizta az amerikai titkosszolgálatokat, mondván, ők a felelősök, hogy alaptalannak mondott hírek szivárogtak ki arról, hogy az oroszok kompromittáló adatokat gyűjtöttek volna ellene – mindegy, hogy az erről szóló jelentést nem a titkosszolgálat kérte, és már régóta cirkulált a politikusok körében.
• November folyamán többször is választási csalásokról posztolt, amelyek nélkül szerinte még jobban nyerhetett volna – bizonyíték a csalásokra sosem került elő.

Elnökként pedig még kevésbé számít majd, hogy mennyire megalapozottak a nyilatkozatok, épp elég, hogy nem akárki mondja, hanem az Egyesült Államok elnöke.

A Twitter is hadrendbe állt

Ezért is tartanak sokan attól, hogy Trump twitterezése új típusú diplomáciai válságokat hozhat. Közvetlensége ugyanis látszólag demokratikus, hiszen közvetlenül a nyilvánossághoz szól, valójában azonban súlyosan manipulál, érzelmekre hat, és általában azt a tények nélkül vezérelt világot vetíti előre, amely egyre inkább teret hódít – és végső soron épp a demokratikus kereteket számolja fel. 

Persze el lehet adni a dolgot úgy is, hogy végre kiszabadul a média – liberális, antirepublikánus vagy más módon érdekvezérelt – köreiből az elnök, de akik erre vevők, nem gondolnak bele, mennyire kényelmes platformja van így a vezetőnek, akinek vitáznia sem kell, amikor nyilatkozatait teszi.

Nem véletlen, hogy bejegyzéseiben szívesen ostorozza a csalárd sajtót, amely szerinte elhallgat dolgokat, például, hogy az általa a mexikói határra megálmodott falat majd maga Mexikó fogja megfizetni, ha nem előre, hát utólag.

Később persze nyilván ki lehet elemezni az elnöki bejegyzéseket, elmondani, miért alaptalanok vagy hibásak, addigra azonban hatásuk már végighullámzik a világon. 

Igaz, Trumpnak nem kell Twitter ahhoz, hogy váratlan nyilatkozatot tegyen. Elég hozzá egy telefon: a brit kormányfővel lezavart beszélgetésén azt találta mondani Theresa Maynek, szóljon be a Fehér Házba, ha épp arra jár. India pedig akkor hördült fel, amikor meglátta Trump és a pakisztáni elnök közötti telefonbeszélgetés a leiratát, amelyben a hamarosan hivatalba lépő elnök az egekig magasztalta Navaz Sarifot, és megígérte, hogy hamarosan Pakisztánba látogat. Vagy amikor feltárcsázta Tajvan vezetőjét, amit Kína példátlanul provokatív gesztusnak tekintett, hiszen azt a jelzést hordozta, hogy Washington független államként kezeli a szakadár szigetet, amely maga is ódzkodik attól, hogy kinyilvánítsa függetlenségét.

De Kínát persze a Twitteren is szívesen osztja Trump, aki szerint a globális felmelegedést is azért találták ki, hogy az amerikai termelés ne tűnjön versenyképesnek a kínaival szemben.

Make Twitter Great Again

Cégek árfolyamát lökdösi ide-oda egy-egy bejegyzéssel, de hogyan hatott Trump magára a globális hangosbeszélőre, a Twitterre?

A cég nem panaszkodhat, a választás napján négy százalékot emelkedett a részvények értéke, és a tweetek száma is rekordot döntött november 8-án. Pedig a csivitelő cég nem igazán szárnyal, korábban a növekedése megállt 300 millió felhasználónál – ez alig harmada a Facebooknak –, szorítania kellett kiadásain, többször felmerült a cég eladása is, hol a Microsoftnak, hol a Disney-nek. 2016 folyamán sorra léptek le a cég felelős vezetői, ami szintén nem azt mutatta, hogy jó irányba mennek a dolgok. 

Elemzők szerint most sem igazán: bár Trump óriási reklámot csinált a cégnek, ebből kereskedelmi sikert nem igazán varázsolt a cég.

Egyelőre legfeljebb annyit ért el, hogy mexikói milliárdosok – Carlos Slim bő 65 milliárdos vagyonával ott van a világ három leggazdagabbja között – már azon gondolkodnak, megérné 10-12 milliárd dollárért felvásárolni a Twittert, és beszántani, hogy Trump többet ne csipogjon rajta.

Értelme persze nem sok lenne. Egyrészt elég rossz üzenete lenne, hogy ez a világ válasza Donald Trumpra, másrészt most már úgyis mindegy, ő az Egyesült Államok elnöke, akinek a hangja messze szól, akármilyen új platformot is lenne kénytelen választani, ha nem lenne Twitter.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)