Rendszámfelismerő kamerákkal pásztáznák a német határokat
Az áthaladó járművek rendszámait automatikusan ellenőrző kamerákat helyezne a német kormány az ország határaira, írja az MTI.
A Funke német lapcsoport csütörtöki számaiban megjelenő nyilatkozatában Ansgar Heveling, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa és a Bundestag (a szövetségi parlament) belügyi bizottságának elnöke azt mondta: a szövetségi kormány az erről szóló törvényt ezen a héten akarja benyújtani, hogy még március végéig elfogadhassák.
Heveling támogatja az ötletet, "sürgősen szükségesnek" nevezte azt. A politikus rámutatott, hogy Hollandia határain már 2012 óta működik ilyen rendszer.
A kamerák automatikusan leolvasnák az áthaladó gépkocsik rendszámát és összehasonlítanák azt a körözött járművek adatbázisával. Ha a rendszám nem szerepel a körözöttek között, akkor automatikusan törlődik. Nyolc készülék beszerzését tervezik, egyenként mintegy 100 ezer eurós áron.