A tüntetők most már a miniszterelnök fejét követelik Romániában

2017.02.05. 19:47 Módosítva: 2017.02.06. 00:09

Az ország nagyvárosaiban összesereglett tüntetők a  szociálliberális kormány lemondását követelik, Sorin Grindeanu miniszterelnök azonban közölte, nem mond le, írja az MTI.  A dpa német hírügynökség a médiából származó becslések alapján azt írja: Románia-szerte közel félmillió ember vonult az utcákra. Ez volt a legnagyobb tömegtiltakozás a Nicolae Cueausescu hatalmát megdöntő 1989-es felkelés óta.

A bukaresti kormánypalota előtti téren egyes becslések szerint több mint kétszázezer ember gyűlt össze helyi idő szerint este kilenc óráig. A tüntetők nem bíznak már a szociálliberális kormányban, miután korábbi ígéretei és a tiltakozási hullám ellenére kedden váratlanul enyhített a büntető törvénykönyv korrupcióellenes szigorán.

Grindeanu az Antena-3 hírtelevíziónak nyilatkozva leszögezte: nem hajlandó lemondani, pártja nemrég nyert választásokat, a kormányt pedig csak a parlament válthatja le, bizalmatlansági indítvánnyal.

Vasárnap este Románia szinte valamennyi nagyobb városában ugyanúgy mint az előző napokon - vagy még nagyobb számban - utcára vonultak a tüntetők, a kormány távozását követelve. A román hírtelevíziók szerint a külföldön dolgozó román vendégmunkások Európa számos városában rendeztek szolidaritási tüntetést.

Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a Romania TV hírtelevízió vendégeként kifejtette meggyőződését, hogy a hatodik napja tartó tiltakozási hullám nem spontán tüntetés-sorozat, hanem profik által szervezett politikai megmozdulás, amelynek a legitim kormány megdöntése a célja. A PSD elnöke Klaus Iohannis államfőt tette felelőssé a válság elhúzódásáért, arra emlékeztetve, hogy az egyik tüntetésen való részvételével és kijelentésével hozzájárult az emberek lázításához.

A PSD elnöke kijelentette: Az államfőtől várja, hogy hazaküldje a tüntetőket, miután elérték a vitatott kormányrendelet hatálytalanítását. Fontos megjegyezni, hogy bár a kormányt Grindeanu vezeti, a párt legerősebb embere nyilvánvalóan Dragnea, akit viszont nem lehet lemondatni, hiszen nincs kormánypozíciója (viszont a pártelnökség mellett ő a képviselőházi elnök is). Tehát az ő embere, Grindeanu esetleges lemondásával sem változna alapjaiban a helyzet.

Románia londoni nagykövetsége előtt is tüntettek
Románia londoni nagykövetsége előtt is tüntettek
Fotó: Kiss Sándor Levente

Az államfő egyébként csak szóvivőjén keresztül reagált a vitatott kormányrendelet hírére: azt üzenve, hogy a helyzet "normalizálása" felé tett fontos lépésként értékeli a kormány lépését, ugyanakkor leszögezte, szerinte a kabinet súlyos hibát követett el, és felelős az általa előidézett válság megoldásáért.

Vasárnap a szociálliberális román kormányt támogatói közül is mintegy ezerötszázan kivonultak tüntetni a román elnöki hivatal bejárata elé. A tüntetők az államfő felfüggesztését, vagy lemondását követleve, hazaárulónak és a kormányellenes tiltakozási hullám erkölcsi felelősének nevezve őt.

Liviu Dragnea Facebook-bejegyzésben határolódott el az akciótól. Leszögezte: a PSD semmilyen tüntetést nem rendez vasárnap és a közösségi portálokon terjedő felhívások nem a PSD-től származnak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Orbán Viktor beváltotta a fenyegetését, Magyarország blokkolta a szankciókat

Orbán Viktor beváltotta a fenyegetését, Magyarország blokkolta a szankciókat

A helyzet feszült, nagy a zűrzavar Brüsszelben.

január 24., 18:18

  • Külföld
Már halálos áldozata is van a Brit-szigeteken pusztító viharnak, több mint egymillióan maradtak áram nélkül

Már halálos áldozata is van a Brit-szigeteken pusztító viharnak, több mint egymillióan maradtak áram nélkül

Az Éowyn csúcspontján 183 kilométer/órás rekordsebességű széllökést mértek.

január 24., 21:06

  • Külföld
Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek

Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek

Az ország nagy részén hatalmi vákuum keletkezett, senki nem tudja, hogy lesz-e megtorlás.

január 24., 19:51

  • Külföld
Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió

Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió

A miniszternek Ukrajna számára is volt néhány keresetlen szava.

január 24., 18:10

  • Külföld
Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot

Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot

A Kercsi-szorosban történt szerencsétlenség miatt tömegével pusztulnak el a madarak és a delfinek.

január 24., 17:28

  • Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.

3 órája

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

3 órája

  • Külföld
Feloldottak egy titkos amerikai dokumentumot – így lehetett volna elkerülni az ukrajnai háborút?

Feloldottak egy titkos amerikai dokumentumot – így lehetett volna elkerülni az ukrajnai háborút?

Egy szakértő elmondta, milyen bajokhoz vezethet az Egyesült Államok politikája.

január 25., 06:23

  • Külföld
Újabb négy izraeli túszt enged szabadon a Hamász

Újabb négy izraeli túszt enged szabadon a Hamász

Már a neveket is nyilvánosságra hozták.

január 24., 17:08

  • Külföld
Tízmilliárd eurót vár az EU-tól a Fidesz, fordulat jöhet az uniós határvédelemben

Tízmilliárd eurót vár az EU-tól a Fidesz, fordulat jöhet az uniós határvédelemben

Előkerült a kerítések finanszírozásának kérdése az Európai Parlamentben.

január 24., 15:51

  • Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.

1 órája

  • Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.

1 órája

  • Külföld
Elérte Európa partjait az évszázad vihara

Elérte Európa partjait az évszázad vihara

A feljegyzések kezdete óta nem volt ekkora vihar Írországban.

január 24., 11:17

  • Külföld
Japán lezárná a második világháborút, békét kötnének Moszkvával

Japán lezárná a második világháborút, békét kötnének Moszkvával

Az oroszok nem túl lelkesek.

január 24., 11:55

  • Címlapon
A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

Hatékony üzleti modelljük segítségével tavaly több száz millió dollárra tettek szert.

33 perce

  • Külföld
A Politico szerint Orbán Viktor változtathat Donald Trump miatt, de a kormányfő éppen most cáfolta meg

A Politico szerint Orbán Viktor változtathat Donald Trump miatt, de a kormányfő éppen most cáfolta meg

A miniszterelnök szerint higgadt a párbeszéd, de ha ez nem sikerül, „leszakad a föld meg az ég”.

január 24., 09:24

  • Külföld
Már az első napon szigorítaná a bevándorlást a CDU kancellárjelöltje, ha megválasztják

Már az első napon szigorítaná a bevándorlást a CDU kancellárjelöltje, ha megválasztják

Alapvető változást ígért Friedrich Merz a német migrációs politikában.

január 24., 08:45

  • Külföld
Amerikai túrázókra lőttek Mexikó felől érkezett fegyveresek

Amerikai túrázókra lőttek Mexikó felől érkezett fegyveresek

Megerősítik a járőrszolgálatot.

január 24., 07:11

  • Külföld
Hat tonna kokaint foglaltak le a spanyol hatóságok

Hat tonna kokaint foglaltak le a spanyol hatóságok

Az Europol fülelte le a szervezetet.

január 24., 21:23

  • Külföld
Terrortámadást terveztek egy brüsszeli mecset ellen, akcióba lendültek a hatóságok

Terrortámadást terveztek egy brüsszeli mecset ellen, akcióba lendültek a hatóságok

Egy szélsőjobboldali mozgalomhoz tartozó kiskorú a gyanúsított.

január 24., 12:31

Neked ajánlott