101 éves korában meghalt David Rockefeller
101 éves korában halt meg a világ egyik legnagyobb mecénása, és milliárdos üzletembere, David Rockefeller. Az üzletembert álmában érte a halál, nyilatkozta sajtósa.
A jótékonykodásairól ismert Rockefeller a Standard olajtársaságot alapító John D. Rockefeller unokája volt. Hatan voltak testvérek, és bár ő volt a legfiatalabb, ő vitte tovább a cégbirodalmat.
Rockefeller természetvédelmi és művészeti jótékonykodásairól volt közismert. Századik születésnapján például 100 hektár, természetvédelmi területtel határos földet adományozott Main államnak.
Bár Rockefeller sosem beszélt vagyonáról, a Forbes 2015-ben 3 milliárd dollárra becsülte azt. Életében 100 ország közel 200 vezetőjével találkozott, és gyakran államfőnek kijáró tisztelettel fogadták.
A Chase Manhattan bank az ő vezetésével nyitotta meg bankfiókjait Oroszországban és Kínában, mint az első amerikai bank ezen országokban. Az apartheid idején látogatott Dél-Afrikába, ahol fekete polgárjogi vezetőkkel találkozott.
David Rockefeller ismert volt művészetszeretetéről. A New York-i MoMA támogatója volt, saját kollekcióját 500 millió dollár értékűre becsülték.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.