Bence
11 °C
25 °C

Visszakapta a hatalmát a venezuelai parlament

2017.04.01. 18:02

Visszavonta a venezuelai legfelsőbb bíróság szombaton azt a korábbi határozatát, amellyel megfosztotta minden jogkörétől az ellenzéki többségű parlamentet, és a mentelmi joguktól egyes képviselőket – írja az MTI.

A bíróság egyben bejelentette, hogy visszavonta Nicolás Maduro szocialista venezuelai államfőnek azt a kibővített hatáskörét is, amely lehetővé tette számára a szervezett bűnözés és a terrorizmus ügyeiben jogszabályok alkotását.

Megfigyelők rámutatnak, hogy bár a szombati határozat értelmében a törvényhozás visszakapja jogköreit, ugyanakkor Nicolás Maduro venezuelai államfő az utóbbi időben amúgy is rendeleti úton kormányzott, a szocialisták által uralt legfelsőbb bíróságon keresztül pedig a parlament több határozatát is érvényteleníteni tudta.

Az elnök örül, az ország romokban

A Nicolás Maduro vezette venezuelai nemzetbiztonsági tanács – bel- és külföldi tiltakozásokat követően – helyi idő szerint pénteken szólította fel a legfelsőbb bíróságot, hogy vizsgálja felül csütörtöki döntését, amellyel a parlamenttől átvette annak minden hatáskörét, és semmissé nyilvánította a törvényhozás egyes határozatait. A nemzetbiztonsági tanács "az ország stabilitásának és a hatalmi ágak egyensúlyának fenntartása érdekében" határozott így a kiadott közlemény szerint.

A vitának vége (...) győzött az alkotmány

– jelentette ki Maduro magas rangú tisztségviselők körében az állami televízióban szombatra virradóra. A nemzetbiztonsági tanácsot Maduro hívta össze sürgősséggel, helyi idő szerint péntek este.

Julio Borges házelnök, aki már korábban is államcsínyként értékelte a parlament jogfosztását, bírálta az újabb döntést. "Nem lehet azt a látszatot kelteni, hogy normalizálták az ország helyzetét, miután végrehajtottak egy puccsot" - jelentette ki. Az ellenzék szombatra tüntetésekre hívta az embereket a kormány ellen.

A belpolitikai krízis mellett a hatalmas olajtartalékokkal rendelkező ország súlyos élelmezési válsággal is küzd: az alapvető élelmiszerek 68 százalékából hiány van a boltokban, miközben az infláció ellenőrizhetetlenné vált. A parlament március közepén humanitárius válsághelyzetet hirdetett. Az ellenzék az elnök távozását követeli, és előrehozott választásokat szorgalmaz. A tervek szerint Venezuelában 2018 decemberében tartják a következő elnökválasztást.