Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Letartóztatják a népszavazás ellen tüntetőket Törökországban

2017.04.19. 19:14 Módosítva: 2017-04-19 19:20:31

Török ellenzékiek tucatjait börtönözték be szerdán, mert tüntettek az Erdogan hatalmát kiszélesítő népszavazás eredménye ellen, írja New York Times.  A török rendőrség olyanokat állított elő, vagy olyanokat köröz, akik megkérdőjelezték a vasárnapi népszavazás eredményét. Ahogy beszámoltunk róla, az Erdogant több hatalomhoz juttató népszavazáson csak hajszállal nyertek az igenek, miközben független kritikák érték a szavazás módját.

Erdogan először megfenyegette a tüntetőket, majd szerdára 38 embert tartóztattak le, vagy keres a rendőrség. A török elnök korábban tízezreket börtönöztetett be politikai okokból, de a népszavazás óta ez az első letartóztatási hullám. 

"Olyanokat tartóztattak le, akik részt vettek a népszavazás elleni tüntetéseken, vagy a közösségi médiában fejtették ki a kritikus véleményüket" - mondta a lapnak az egyik letartóztatott ügyvédje, Deniz Demirdogen.

"A rendőrök azzal indokolták a letartóztatásokat, hogy az igen szavazat ellen agitáltak" - mondta az ügyvéd, akit egy isztambuli rendőrségen ért utol a New York Times.

Letartóztatták azt a politikai aktivistát is, aki fellebbezett a népszavazás eredménye ellen. Abdurrahman Atalay ellen az volt a vád, hogy "gyűlöletet szított az emberek közt azzal, hogy megkérdőjelezte a népszavazás eredményét".

A letartóztatások igazolni látszanak azt a félelmet, hogy Erdogan autoriter hatalmat épít ki a népszavazás után. Az 51,4-48,6-os, szűk többséggel megnyert népszavazás sokkal több hatalmat ad a kezébe, miközben gyengíti az elnök ellenőrizhetőségét.

Megkérdőjelezhető eredmény

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet választási megfigyelői szerint a Recep Tayyip Erdoğan teljhatalmát eredményező alkotmánymódosítást lehetővé tévő török népszavazás nem felelt meg a nemzetközi sztenderdeknek . A népszavazás az Európa Tanács normáinak sem felelt meg, írtuk korábbi cikkünkben.

Ümit Özdağ független képviselő szerint az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) a szavazatok 60 százalékát meg fogja támadni jogi úton. A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) pedig a végeredmény bejelentése után közölte, információjuk van arról, hogy a szavazatok 3-4 százalékát elcsalták, viszont a Twitteren azt is írták, hogy a szavazatok kétharmadának újraszámlálását követelik majd.

Vasárnap abból is vita volt, hogy a választási testület bejelentette, nem fogja elfogadni azokat a szavazócédulákat, amikről hiányzik a bizottsági pecsét. Napközben viszont megváltoztatta az álláspontját: elfogadják ezeket is, kivéve, ha bizonyíthatóan a szavazóhelyiségen kívülről hozták. Az ellenzék szerint viszont az önmagában problémás, és megkérdőjelezi az eredményt, hogy a testület szavazás közben változtatott.

A szavazócédulákon egyébként az elnöki rendszer bevezetését támogató Igen felirat jótékonyan fehér alapon, az alkotmánymódosítást ellenző Nem barna háttér előtt  szerepelt .