Vilmos
18 °C
28 °C

Oroszországban betiltották a Jehova Tanúi egyházat

2017.04.20. 20:43
Az orosz legfelsőbb bíróság csütörtökön nyilvánosságra hozott ítéletében betiltotta a Jehova Tanúi kisegyházat, azzal az indoklással, hogy az „szélsőséges szervezet”.

Előzőleg az igazságügyi minisztérium kérte, hogy rendeljék el a felekezet Szentpétervár közelében működő országos székhelyének a bezárását – írja orosz hírügynökségek jelentése alapján az MTI.

Az orosz hatóságok a felekezet több kiadványát is felvették a tiltott szélsőséges publikációk listájára. Az orosz ügyészség régóta azzal érvel, hogy a Jehova Tanúi olyan szervezet, amely családokat választ szét, gyűlöletet kelt és emberi életeket fenyeget. A felekezet szerint viszont a hatóságok hamis képet festenek róla.

A felekezet egyik orosz vezetője, Jaroszlav Szivolszkij a bírósági ítélet után közölte: megdöbbentette a bírák döntése, és fellebbezni fog az ítélet ellen. 

A bírósági döntés elrendelte a Jehova Tanúi Oroszországban működő mind a 395 szervezetének betiltását. A felekezet vagyona állami tulajdonba kerül. 

A Jehova Tanúit az 1870-es években alapították Pennsylvania államban, híveinek számát világszerte 8 millióra becsülik. Kínában, Észak-Koreában, Üzbegisztánban, Türkmenisztánban, Grúziában, Tádzsikisztánban, Szaúd-Arábiában, Iránban és Irakban már betiltották a működését. Oroszországba először 1891-ben látogatott el az alapító Charles T. Russell, a Szovjetunió területén a mai Ukrajnában található Harkivben jelentek meg a jehovisták az 1920-as években. Számuk jelentősen megnőtt 1939-1940-ben, amikor Nyugat-Ukrajnát, Észak-Bukovinát és a balti államokat a Szovjetunióhoz csatolták.

Mivel megtagadják a katonai szolgálatot, a jehovistákat „szovjetellenes elemként” Szibériába, Kazahsztánba és a Távol-Keletre száműzték. 1996-ban Borisz Jelcin orosz elnök rendeletére rehabilitálták a felekezetet. A Jehova Tanúit 1991-ben jegyezte be hivatalosan az Oroszországi Föderáció igazságügy-minisztériuma. A felekezetnek saját adatai szerint 175 ezer híve van Oroszországban.